„A fizetések teljesítése nagyon komoly nehézségekbe ütközik” – Sanyarú körülmények között dolgoznak az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben

A Népszava birtokába jutott OMI-főigazgató levél szerint a finanszírozás-váltás „rendkívül gyengén” sikerült.

Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet megszólaló munkatársai szerint rendkívül nehéz körülmények között dolgoznak

Új főigazgató érkezik a rehabilitációs intézetbe

Az intézet új vezetőjét hétfőn reggel nyolckor állománygyűlésen mutatják be a dolgozóknak.

Az OORI leváltott főigazgatóját beválasztották a Richter igazgatósági tanácsába

A szavazás egyöntetű volt, a Kásler Miklós által leváltott Cserháti 100 százalékot kapott.

Korábbi felvétel.

Bayer Zsolt szerint megmagyarázhatatlan és káros lépés volt Cserháti Péter leváltása

A Fidesz 5-ös számú párttagkönyvének tulajdonosa ezúttal egy kormányzati döntést bírált.

Már meg is van az OORI új főigazgatója

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte, hogy az orvosok véleményezték, kiket küldhetnek haza a jelenleg rehabilitáció alatt álló betegek közül.

„Vissza Cserhátit! Vissza a Főigazgatót!” - tapssal búcsúztatták a felmentett főigazgatót munkatársai (videó)

Mintegy százan gyűltek össze az Országos Orvosi és Rehabilitációs Intézet főépülete előtt, hogy meghallgassák a vasárnap menesztett Cserháti Péter főigazgató búcsúját. Az intézet munkatársai nyílt levelet fogalmaztak meg Orbán Viktornak és Pintér Sándornak.

Fogászatot avatott a sikeréhes miniszter

Budakesziről jelenti holnap megjelenő jegyzetében Friss Róbert, hogy teljes offenzíva van! 

Orvosi csoda lenne?

Egy brit férfi tizenkét évig volt kómában, de állítólag mindent látott és hallott. A szakértő szerint ilyen nem lehetséges, hiszen akkor beszélünk kómáról, amikor valakinek nincs kapcsolata a körülötte lévő világgal. Ennek az állapotnak az ellensége az idő: minél tovább van valaki kómában, annál nagyobb az esély a további károsulásra.

Nyolc ember égett halálra egy rehabilitációs intézetben

Leégett egy kábítószerfüggő embereket gondozó intézet az oroszországi Altaji területen. A helyi idő szerint reggeli órákban keletkezett tűzben nyolc ember meghalt, hat sérültet kórházban ápolnak. A romok alatt még lehetnek áldozatok.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang