Munkához lát Trump bírája

Több mint egy év után kiegészült tegnap az amerikai legfelsőbb bíróság. Előbb John Roberts főbíró előtt, majd a Fehér Ház Rózsakertjében letette a hivatali esküt Neil Gorsuch, ő lesz a kilenc tagú taláros testület 113. bírája. Donald Trump bírójelöltjét pénteken hagyta jóvá a washingtoni szenátus. A 49 éves coloradói bíró voksa jól jöhet Trumpnak, hamarosan a legfelsőbb bíróság elé kerülhet a muszlim beutazási tilalom ügye.

Donald Trump elnök első nagy győzelme a konzervatív főbíró kinevezése FOTÓ: EUROPRESS/GETTYIMAGES/CHIP SOMODEVILLA

Hivatalos: megszavazták a főbíró kinevezését

Az amerikai szenátus pénteki plenáris ülésén megszavazta Neil Gorsuch főbíró kinevezését, és ezzel ismét konzervatív többség lesz a legfelsőbb bíróságban. 

Demokrata obstrukció Trump bírójelöltje ellen

Szimbolikus obstrukciót kezdett Donald Trump bírójelöltje ellen egy demokrata szenátor. Az oregoni Jeff Merkley helyi idő szerint kedden éjjel közölte, tiltakozásképpen a legfelsőbb bíróságba jelölt Neil Gorsuch kinevezése ellen, addig mondja felszólalását ameddig erejéből telik. Szerdán reggel - 15 és fél óra után - fejezte be felszólalását. A rekorder a szenátusban a szintén demokrata Strom Thurmond volt, aki 1957-ben több mint 24 óra hosszat beszélt egyfolytában.

Megkezdődött a vita Trump bírójelöltjéről

Megkezdődött tegnap a washingtoni szenátus jogi bizottságában az amerikai legfelsőbb bíróság megüresedett helyére jelölt Neil Gorsuch meghallgatása. 

Neil Gorsuch és Donald Trump FOTÓ: Chip Somodevilla/Getty Images

Saját emberétől kapott fejmosást Trump

Bírálta Donald Trump elnököt a bírákról és bíróságokról tett minapi kijelentései miatt Neil Gorsuch, akit Donald Trump elnök pár napja a legfelső bíróság tagjának jelölt, szerdán.

Neil Gorsuch, mögötte Trump. FOTÓ:Alex Wong/Getty Images
  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív