Szentendrén felkészültek a mentőállomás áthelyezésére.
Esőben szökdelés, batikolt ruhák és mosolygós arcok – a Waldorfeszt pénteki napján jártunk, ott, ahol szivárvány alatt táncolva még világbéke sem tűnik elérhetetlennek.
Az egyik tehervonat múlt szombati kisiklása miatt megrongálódott többi sínpálya helyreállítása még két hétig is eltart.
A tartálykocsik üresek, de nincsenek kitisztítva, ezért a MÁV vegyi elhárító csapata és a katasztrófavédelem szakemberei is megvizsgálják őket.
A korszakos jelentőségű zongoraművész-zeneszerzőre, Szabados Györgyre emlékeznek barátai, muzsikustársai, tanítványai Nagymaroson.
A szakaszon addig pótlóbuszokkal vagy vonatpótló hajókkal lehet utazni.
Már a bíróság előtt van ügye.
Az égő házból a szomszéd hozta ki az eszméletlen férfit, akit rendőrök próbáltak újraéleszteni, de annyi füstöt lélegzett be, hogy már nem lehetett rajta segíteni.
Nyolcszáz köbméternyi kő zúdult a vasúti pályára, hetekig tart még a törmelék és a sár eltakarítása.
A rendelkezés már hatályba is lépett.
A személyautó sofőrje a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A tűz a Galagonya utcában keletkezett, a körülményeket vizsgálják.
Késsel rabolták ki a nagymarosi jegypénztárat július 19-én. A Pest megyei nyomozók most egy 28 éves férfit vettek őrizetbe a bűncselekménnyel összefüggésben.
Megkezdődött a nagymarosi gátberuházás utolsó szakasza - közölte a település független polgármestere csütörtökön.