Trükközött a kormányhivatal, idén januárig szállíthatott metróalkatrészeket az uniós szankciós rendelet ellenére az orosz Metrowagonmash Budapestre

Kétszer annyi beszállító és üzleti partner mondta fel a szerződését tavaly a BKV-nál, mint egy évvel korábban – tudta meg a Népszava. 

„A hármas metró esetén az Oroszországgal szembeni uniós szankciók keretében hozott korlátozó intézkedésekről szóló uniós rendelet előírásai okoznak kérdéseket”

Rozsda ette meg az orosz metrókocsik padlóját, és ez csak a kisebb baj

Az először leszállított szerelvények lapértesülés szeirnt annyira rossz állapotba kerültek, hogy életveszélyes lenne rajtuk utazni.

Vityaz nem érti a francia technikát, ettől döcög a hármas metró

Harmincéves berendezés utasítja a korszerű technológiával felturbózott szerelvényeket – ez lehet az oka, hogy a hármas metró néha vészfékkel érkezik a megállóba.

Februárban kezdődik a 3-as metró felújítása

A BKV nyilvánosságra hozta a teljes, 3-as metró felújítására vonatkozó augusztus 7-én kelt szerződést, és annak ütemtervét. Az iratokból kiderült: a közbeszerzési pályázaton nyertes orosz cégnek, a Metrovagonmasnak a munkálatok megkezdése előtt még be kell szereznie a szerelvények átalakítására vonatkozó engedélyt. Bolla Tibor BKV-vezérigazgató korábban azt nyilatkozta: a héten a szerződés életbe léphet. A fővárosi beruházáshoz az állam 60 milliárd forintos kezességet vállalt, ám a banki igazolás tegnapig még nem érkezett meg.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang