Hiába épült meg a tanuszoda Letenyén, nem tudnak vizet szerezni a medencékbe

A város ivóvízhálózatából nem lehet annyi vizet biztosítani, amennyire szükség lenne, a régi vízlelőhelyek állapota pedig jelenleg nem alkalmas a hozam növelésére.

Polt Péter a NAV-nak passzolta a senki által sem használt, 70 milliós fejlesztéssel épített letenyei kerékpáros pihenő ügyét

A horvát határ mentén lévő településen éppúgy nem láttak pihenni biciklist, ahogy állatot sem a félmilliárd forintba került közeli állattartó telepen.

A letenyei határátkelő

Újabb hiánypótló beruházás: kerékpáros pihenő épült a semmi közepére

Egy félmilliárd forintból épült, szintén töküres állattartó telep mellé húzták fel, természetesen közpénzből.

Tudósítónk szombat délelőtt is háromnegyed órát várt a letenyei határátkelőnél

Gyermekek is megsérültek, amikor a letenyei útlevélkezelő fülkének csapódott két autó

A balesetben hatan szenvedtek sérüléseket, egyik gyermeket súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba. 

Dühös buszsofőr ütött le egy rendőrnőt a letenyei határátkelőben

A cseh férfinek nem tetszett a fogadtatás, mérgében rátámadt az egyik határrendészre.

Képünk illusztráció

Belehalt sérüléseibe a letenyei frontális karambol egyik sérültje

A kórházban belehalt sérüléseibe az a férfi, aki autójával pénteken frontálisan egy kisteherautónak ütközött Letenye közelében - közölte szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrségi honlapon.

Frontális karambol miatt lezárták a 7-es főutat Letenyénél

Az egyik jármű sofőrjét a tűzoltók szabadították ki autójából.

Illusztráció

Felborult egy utánfutót vontató kisbusz Letenyénél - Fotók!

Felborult egy  utánfutót vontató kisbusz az M70-es autóút és az M7-es autópálya csomópontjánál, Letenyénél. A balesetben a gépjármű tíz utasa közül ketten súlyosan, egy fő könnyebben megsérült.

Húsvéti káosz - Dugó Letenyénél (Fotók!)

Húsvét előtt a szokásos kaotikus állapotok uralkodnak a magyar határátkelőknél a megnövekedett forgalom miatt. Tudósítónk Letenyéről küldött képeket, amin jól látszik, hogy hosszú sorok kígyóznak a határátkelő előtt. A rendőrség arra figyelmeztetett, hogy a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen, a magyar-szerb és a magyar-román határon az európai iskolai szünetek, valamint a szabadságukra hazatérő vendégmunkások miatt jelentős torlódás várható.

Lángba borult kamion miatt zárták le az M7-est - Fotók!

Keresztbe fordult az úttesten és teljes terjedelmében kiégett egy alkatrészeket szállító kamion az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán, a 214-es kilométernél, az érintett szakaszt lezárták - közölte honlapján hajnalban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

MTI Fotók: Varga György

Ezer kicsi tetem a csomagtartóban

Több mint ezer védett pacsirta tetemét találták meg a vámosok egy olasz autóban Letenyénél, autójukban elemmel, motorral preparált csalimadarak is voltak - tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Egy élő pacsirta - Thinkstock fotó

19 kilogramm kábítószerrel bukott le egy fiatalember Letenyén

Csaknem 19 kilogramm kábítószert próbált Magyarországra behozni egy montenegrói férfi, akit a letenyei határátkelőnél ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársa - tájékoztatott a NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense.

Újból járható az M7-es autópálya Zalában

Ismét járható az M7-es autópálya zalai szakasza, ahol egy szombat délelőtt történt baleset miatt több órára teljes szélességében le kellett zárni a sztrádát.

Embercsempészt fogtak Letenyén

A zalai rendőrök egy 33 éves román állampolgárságú férfit vettek őrizetbe. Az M7-es autópálya Letenye Határátkelőhelyen, vasárnap hajnalban kilépésre jelentkezett egy francia honosságú Peugeot 307 típusú személyautó. A jármű 33 éves román sofőrje utasait Olaszországba akarta vinni - írja a police.hu.

Szerdára elkészül a letenyei tranzitzóna

Szerdára elkészül Letenyén az a tranzitzóna, ahol a Horvátország felől Magyarországra itt belépni szándékozó migránsokat fogják regisztrálni - közölte a Zala megyei kormánymegbízott.

Tranzitzónát alakítanak ki Letenyén

Regisztrációs pontként is szolgáló tranzitzónát alakítanak ki Letenyén az illegális bevándorlók számára - közölte a Zala megyei kormánymegbízott csütörtökön a magyar-horvát határon tartott sajtótájékoztatón.

500 menekült érkezett Letenyére

Szerdához hasonlóan csütörtök délelőtt is tíz busszal mintegy 500 menekültet szállítottak a horvát hatóságok a letenyei határátkelőre - értesült az MTI a helyszínről.

Nő a feszültség - "SOS-jelzést" adott le Szlovénia

500 menekültet szállítottak a horvát hatóságok szerda délelőtt a Letenye-Muracsány (Gorican) autópálya-átkelőre mintegy tíz busszal délelőtt, eddig nyolc buszt sikerült továbbszállítani a regisztrációs pontok felé, de további buszokra számítanak. Szlovénia "SOS-jelzést" adott le Olaszországnak, mivel attól tartanak, hogy a Balkán-félszigeten keresztül érkező migránsok további feszültséget teremthetnek a térségben. Manfred Weber, az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának vezetője attól fél, hogy a menekültáradat miatt több kerítésre lesz szükség a határokon. Az ORFK azt közölte, hogy kedden több mint 5 ezer menekülttel szemben intézkedtek a rendőrök, az ügyészség pedig kilenc ember ellen kezdeményezett eljárást. A képre kattintva galéria nyílik!

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Katonákat vezényeltek Letenyére

Vasárnapra virradó éjjel elhagyta Letenyét mintegy 500 illegális bevándorló, akiket szombaton késő este nyolc busszal szállítottak a horvát hatóságok az autópálya határátkelőjére.

Éjszaka háromezer menekültet fogadtak Letenyén

Szombatra virradó éjjel mintegy háromezer illegális bevándorlót szállítottak Horvátországból buszokkal a Letenye-Muracsány (Gorican) autópálya-határátkelőre.

Letenyére viszik a menekülteket

Még mindig tömött buszokkal érkeznek a migránsok Letenyére egyenesen Zágrábból - legalábbis zágrábi rendszám van a járatokon. 

Fiatalkorú lányokkal "autós szexelt" a 61 éves férfi

Gyermekprostitúció kihasználásának bűncselekménye miatt javasolnak vádemelést a zalai rendőrök egy szlovén férfi ellen, aki két fiatalkorú lánnyal többször is szexuális kapcsolatot létesített Letenyénél - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kedden

"Ez itt az én hazám..." - Kutyacsempészt fogtak Letenyén

 MTI Fotó: Varga György

Rekord vízállással tetőzhet éjszaka a Mura

A korábban vártnál magasabban, 555 centiméter körüli rekord vízállással tetőzhet éjszaka a Mura Letenyénél - közölte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hétfő este.

Vihar - Ledőlt egy családi ház tűzfala Letenyén

 A viharos szél miatt ledőlt egy családi ház tűzfala Letenyén, a ház lakóját a szomszédoknál helyezték el - közölte csütörtökön a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang