Boldogok a játékosak – Kerényi Péter történetei Vágó Istvánról

Pajkosan mosolyog Kerényi Péter szeme, miközben egyik történetét a másikba ölti, s csak akkor vált komolyra, amikor a kvízkérdésekről, vagyis a világ egyik legkomolyabb tevékenységéről, a játékról esik szó. Márpedig esik, mert ejtünk gazdagon. Elvégre Vágó Istvánról beszélgetünk, az egy éve váratlanul elhunyt legendás kvízmesterről, akihez negyvenhét évnyi munkakapcsolat és barátság fűzi. Fűzte, mondatnánk velünk a rideg tények, de ez a barátság aligha viselné jól a múlt időt. Az elmúlt fél évét a VisszaVágó című kötetnek szentelte, amit sosem akart megírni. Kiadói felkérésre mégis megtette, és – tesszük hozzá – jól tette, mert avatottabban senki nem lett volna erre képes. Az írás migrénnel, pánikrohamokkal indult, hiszen ebben az elmúlásban egy életet, javarészt kettejükét pergette végig. Hol a nevetéstől, hol a veszteségtől könnyezve.