Voltak jó érzéseink Kovács Ákos irodalmi beszélgetésén

Ákos és Őri-Kovács Anna: az apa-lánya beszélgetésen Huszárik, Fellini és Tarkovszkij eredetétől a tanulásig-másolásig tartott a pályaív.       

Voltak jó érzéseink a Kertész Imre Intézetben Kovács Ákos irodalmi beszélgetésén

Ákos: néha azért bántanak, amit jól csinálok

A NER udvari zenésze önmagát Jézushoz is hasonlította. 

Ákos nem mulasztott el koncertjegyet árulni egy temetésről szóló posztban

Ez így nem biztos, hogy a legjobb ötlet volt.

Pop és populizmus: a Fidesz mozgósításra használja Ákost és Tóth Gabit, közben a cenzúra a Kádár-korszakot idézi

Számos területen vizsgáltuk már, hogyan foglalja el a kormány és holdudvara a kultúra berkeit a színháztól a filmgyártáson át a köztéri szobrokig, most ránézünk a könnyűzenére is, hiszen ez az, ami leginkább a nép nyelvén és a néphez szól, ma már szinte csakis a NER által igazgatott csatornákon át. Hogyan alakult ki a „nemzeti popzene” a fideszes megmondóemberré előlépett Ákostól az egyszerre népdalokat és indulókat éneklő ex-megasztáros Tóth Gabiig? És mi a rendeltetett helye ebben a közegben az ellenzéki hangadóknak Bródy Jánostól Fluor Tomin át a keményen rendszerkritikus Krúbiig? Meddig érnek a NER csápjai a Hangfoglaló programon és az állami vállalatok szponzorációján át, lehet-e még függetlennek maradni, ha a politika dönti el, kinek a slágereit játsszák a rádiók és melyik falunapon, fesztiválon lehet ezeket előadni?

 A Fidesz kampányzáró rendezvénye Székesfehérváron 2022. április 1-jén

Ákos megint kapott 40 millió forintot a Szerencsejáték Zrt.-től

Az állami cégnél nem változtattak a bevett szokáson, sőt bővítették a finanszírozási kört.

Mészáros Lőrincék megszüntetik Kovács Ákosék korábbi éttermét

A Mészáros Csoport részben a koronavírus-járvány szektort érintő negatív hatásaival indokolta a döntést.

Magyar film: beköszöntött a nemzeti fősodor ideje

Eddig nyolcvanöt egészestés film készült a Magyar Nemzeti Filmalap égisze alatt. A szervezet január 1-én Nemzeti Filmintézetté vált. Noha a jelenlegi produkciók még a Vajna-korszak végső projektjei, az NFI idei döntései határozottan megmutatják: egészen más lett az irányvonal.

Tévéfilmes támogatást kapott Vidnyánszky, Eperjes és Kovács Ákos

Arattak a kormánypártokhoz közel álló művészek a Nemzeti Filmintézet televíziós produkciós pályázatán.

Vidnyánszky Attila

Mészáros Lőrinc járvány idején is szépen gyarapodik, borpatikát szed válság ellen

Ákos egykori borozója került némi fordulóval a felcsúti milliárdoshoz.

Kovács Ákos szerint London olyan, mintha Mozambikban vagy Líbiában lenne

Az énekes szerint „Európa jövőjéről lehetne elmélkedni” ennek kapcsán.

Áder felesége a Kövér-és Ákos-féle szónoklatok útján?

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége szerint a gyermekeket vállaló nők rendkívüli pszichikai és társadalmi túlterheltségnek vannak kitéve, részben azért, mert a társadalom egy része a családok "egyéni hobbijának" tekinti a gyermekvállalást, holott az a közösség érdeke is. Áder felesége azután szónokolt a gyerekvállalás fontosságáról, hogy Kövér László házelnök és Kovács Ákos énekes a női egyenjogúságot megkérdőjelező kijelentései hatalmas közéleti vihart kavartak a tavalyi év végén.

Áder és felesége 2014-ben büszkén mosolyogva szavazott a választáson. FOTÓ: Népszava

Mégsem lesz Ákos az Operában?

Az Opera a produkció kapcsán nem bízta meg Kovács Ákost a mű dalainak megírásával, néhány dalt szerettek volna a lemezéről bejátszani. Noha a szóbeli egyeztetés elkezdődött, az Operaház még nem kapta meg az engedélyt - közölte a Magyar Állami Operaház miután a Magyar Narancs megírta, október 23-án egy Ókovács Szilveszter igazgató koncepciójából készült kamaradrámát, a Kádár utolsó beszéde című "történelmi áttűnést" mutatnák be, aminek a zenéjét Ákos jegyzi. 

Ákos-ügy - Színjáték volt a kormány és a Telekom háborúja?

Egyre több jel utal arra, hogy színjáték lehet a kormány és a Telekom nyilvánosság előtt zajló háborúja. Kiderült ugyanis, hogy a kormány aznap hosszabbított meg többmilliárdos keretszerződést – többek között – a Telekommal, amikor az Ákos-ügy miatt bejelentették, felmondják az összes mobilinternetes előfizetést a céggel - írja a Magyar Nemzet. Ezekkel a szerződésekkel kapcsolatban egyébként tegnap derült ki, hogy elvesztésükkel mindössze havi 50 ezer forintot bukott a Telekom.

Kovács Ákos a Parlamentben átveszi a Kossuth-díját 2012. március 14-én. Fotó: Népszava

Kiderült, mekkorát "ütöttek" a Telekomon Rogánék

Egy havonta nagyjából 50 ezer forint értékű mobilnet-előfizetést mondott fel az Ákos-ügy miatt a Magyar Telekommal a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda - írta meg a HVG.

Forrás: Facebook

Kövéredik az Ákos-ügy

Miközben Kovács Ákos semmiképpen sem szorul kormányzati "védelemre", a fideszes házelnök egyenesen a jól kereső énekes támogatására szólította föl a "nemzeti érzelmű vállalkozókat". Kövér László nemcsak a multinacionális cégeket ostorozta a nőket leértékelő kijelentések "védelmében", hanem az Európai Uniót is vehemensen támadta.

Kövér László szerint a multik és az európai elit tehet arról, hogy úgy tűnik: Orbán Viktor „küzd, mint malac a jégen” FOTÓ: TÓTH

Ákos az üzleti életben is szárnyal

Kovács Ákos előadó-művészettel foglalkozó bt.-jének mérlegfőösszege 2014 végén meghaladta az 576 millió forintot, az évet 97 milliós nyereséggel zárta, de osztalékot nem fizetett. Osztalékfizetést a megelőző években sem hagytak jóvá a tulajdonosok. A cég 2012-ben EU-támogatást nyert - írja a napi.hu.

Az Ákos-ügy elérte a világsajtót is

Lezárt ügyek

Orbán alkotmányos kérdést lát

Szimbolikus lépést tett a kormány, amikor mobilinternet-előfizetéseket mondott fel, hiszen az így kieső összeg egy ezrelékét teszik ki annak az árbevételnek, amit a kabinet és a Telekom közötti megállapodások révén a távközlési óriás elkönyvelhet. Erről Rogán Antal beszélt tegnap a TV2 Mokkában. A propagandaminiszter megismételte, a cég megsértette az alaptörvényt, hiszen Magyarországon szólás- és véleménynyilvánítási szabadság van. Fleck Zoltán szerint viszont egy magáncég azzal köt szerződést, akivel akar és ha éppen hülyeségeket beszél az illető, minden következmény nélkül fel is bonthatja azt.

Kovács Ákos énekes és a Magyar Telekom ügye kicsinek látszik, de nagyon fontos elvi és alkotmányos kérdéseket vet fel - válaszol

Kormánybosszú Ákos miatt

Demokratikus államban nem történhet meg, hogy a miniszterelnök kedvenc énekesét ért személyes sérelmet a kormány olyan intézkedéssel torolja meg az országba milliárdokat befektető és sok ezer embert foglalkoztató vállalaton, amelynek gazdasági és morális hatásait nem vizsgálja. A Liberálisok így reagáltak Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtöki bejelentésére, miszerint a minisztériumok és háttérintézményeik felmondják előfizetői szerződéseiket a Magyar Telekommal. A cég bűne az, hogy vállalhatatlan kijelentései miatt kifarolt Ákos mögül. A 444.hu szerint a kormány döntése teljesen váratlanul érte a németeket.

Háború vagy műbalhé? FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

MSZP - Már bocsánat, de ki az a Kovács Ákos?

Orbán Viktor addig bontogathat szerződést egy fideszes magyar állampolgár vállalhatatlan kijelentése miatt, ameddig Magyarország polgárai a vele kötött szerződést fel nem fogják mondani - írja közleményében az MSZP elnöke. 

Köztér- Szakértelem

Ha megkérdezné Önöket az MTVA arról, hogy arculatfrissítési terveik részeként támogatnák-e, hogy a köztévé és a közrádiók új szignáljait ne más, mint Kovács Ákos, alias Ákos szerezze, ugye Önök mindannyian lelkesen igennel felelnének? És ha az is kiderülne, hogy három éven át ezért a tevékenységért a közmédia még 26,5 millióval is megdobná a tavaly óta Kossuth-díjas énekes, azt is bősz helyeseléssel fogadnák, nem?

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang