Elhalasztják a botrányosnak ígérkező konferenciát

 Január helyett csak a választások után, májusban rendezik meg a Magyarország visegrádi elnökségét lezáró háromnapos konferenciát – közölte a szervezésért felelős, Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKTTKK). A döntést azzal indokolták, hogy a konferencia „pártpolitikai harcok része” lett, és ez ellehetetleníti a „szabad vitát”.

A választások után, májusban megrendezik - üzente Schmidt Mária alapítványa  Fotó: Molnár Ádám

Így pazarol Orbán és a miniszterei

Az Együtt szerint a miniszterelnök és több kormánytag is pazarol.

Molnár Zsolt: kapkod a kormány

A színpadias, egységes kiszivárogtatás szerint Orbán Viktor több kritikát is megfogalmazott a tegnapi kormánykonferencián, mert nagyobb tempót vár el beosztottjaitól. A miniszterelnök értékelésére és esetleges tájékoztatójára még várni kell, bár úgy tűnik, az önkritikus helyzetelemzésekből még több – nyilván zártkörű – fordulóval kápráztatják el a közvéleményt. Lázár a kormánykonferencia után bejelentette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kedd estére összehívta a nemzetbiztonsági kabinet ülését a Szerbiából szerdán várható migránshullám miatt. Molnár Zsolt, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke szerint nem kapkodni kellene, hanem cselekedni.

Orbán összehívta a nemzetbiztonsági kabinetet

A polgári berendezkedés megerősítése volt a keddi kormánykonferencia fő témája - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter az egész napos tanácskozás után. Lázár János a Parlamentben újságíróknak arról is beszámolt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kedd estére összehívta a nemzetbiztonsági kabinet ülését a Szerbiából szerdán várható migránshullám miatt. 

Forrás: Facebook

DK: nem értékelés zajlik, új menetrend készül a lopásokhoz

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az elmúlt öt év kormányzati tevékenységét egyetlen szóval, a korrupcióval össze lehet foglalni.

Ma vizsgáztatja embereit Orbán

Az évértékelők után újabb propaganda-esemény került az Orbán-kormány naptárába. A miniszterelnök ma - zárt körben - értékeli a kabinet munkáját és a tervek szerint az esemény ezentúl minden évben ismétlődik majd. Lapunk előzetesen megtette ugyanezt, de abban biztosak lehetünk, hogy nem ugyanarra az eredményre jutottunk, mint amire Orbán Viktor. Szerintünk ugyanis a miniszterek munkáját a lojalitás jellemzi, s bár - nevükhöz méltón - szolgálnak, de főképpen és szinte kizárólag a miniszterelnök elképzeléseit.

FOTÓ: FACEBOOK

Hamarosan eldől, kit meneszt Orbán Viktor

Nem kaptunk választ a Miniszterelnökségtől arra, megválik-e gazdasági érdekeltségeitől L. Simon László. Az államtitkárnak csütörtökön üzente meg Lázár János, tegyen rendet maga körül. A miniszter nem akar megválni beosztottjától, más államtitkárokat viszont meneszthet Orbán Viktor az augusztus 25-i kormánykonferencia után. A tanácskozáson a kabinet elmúlt egyéves tevékenységét, illetve az elmúlt öt évet értékelik.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang