A 32 éves Anthony Williams ellen emellett súlyos testi sértés, éles fegyver birtoklása és tízrendbeli gyilkossági kísérlet miatt kell felelnie.
A két támadót - egy 32 éves és egy 35 éves brit állampolgárt - a rendőri egységek az első bejelentéstől számított nyolc percen belül a helyszínen elfogták.
Két gyanúsítottat őrizetbe vettek, a térségben szünetel a vasúti közlekedés, és több környékbeli utat is lezártak.
Állítólag hangokat hallott, amelyek azt mondták neki, hogy gyilkoljon.
Lehetséges, hogy a továbbra is szökésben lévő másik elkövető, a testvére ölte meg.
Az eset során többen megsérültek, a hatóság a támadót elfogta.
Az eset Párizsban történt. A helyszínre riasztott tűzoltók megpróbálták megmenti a támadó életét, sikertelenül.
Új információk merültek fel az öt halálos áldozattal járó késes ámokfutás ügyében.
Vélhetően terrorcselekmény történt szerdán, Belgiumban, amikor késeléses támadást hajtottak végre rendőrökkel szemben - jelentette be a belga szövetségi ügyészség.