Nem havazott, ipari hó hullott Kazincbarcikára

A mesterséges csapadék főleg gyárak környékén alakul ki, és az alacsony rétegfelhőzetbe juttatott magas páratartalmú vízgőz kristályosodásának következménye.

Egyedül kószált egy három év körüli kisgyerek Kazincbarcikán

A rendőrség a gyermekvédelmi rendszeren keresztül jelezte az esetet a szakemberek felé.

Képünk illusztráció

Kamaszlánynak adta ki magát egy kazincbarcikai férfi, így szerzett pornográf felvételeket kiskorúaktól

Kamuprofillal egy közösségi oldalon tinédzsernek hazudta magát, és két 13 éves lányt vett rá arra hogy meztelen fényképeket és videókat küldjenek magukról.

Könnygázt vetettek be a biztonságiak a Budapest Honvéd szurkolói ellen Kazincbarcikán, de végül inkább menekülőre fogták

A balhé miatt az NB II-es bajnoki mérkőzést is félbe kellett szakítani.

2024. április 28.
Csertő Aurél, a Budapesti Honvéd edzője a mérkőzésen.

Megfojtotta mozgáskorlátozott apját, életfogytiglanit kapott egy kazincbarcikai férfi

Az ítélet nem jogerős.

Képünk illusztráció

Fideszes vezetők irányításával alapítanak cégeket az ellenzéki vezetésű Ózd és Kazincbarcika kézilabdaklubjai

Az Ózdi Kézilabda Club Kft. ügyvezetője Vitális István lett, aki kilenc éven át volt az ózdi Fidesz elnöke, míg Kazincbarcikán a helyi fideszes parlamenti képviselő fia lett az új sportvállalkozás irányítója.

Csökkent a szennyezettség, veszélyes helyett már csak egészségtelen Putnokon, Kazincbarcikán és Sajószentpéteren a levegő

Miskolc levegője továbbra is egészségtelen.

Háztűzben meghalt egy ember Kazincbarcikán

Szombaton késő este történt a tragédia.

Élete végéig rács mögött marad a seprűnyeles kazincbarcikai gyilkos

A férfinak nem először gyűlt meg a baja a törvénnyel.

Képünk illusztráció.

Kötelezővé teszi a maszkviselést Kazincbarcika

Az intézkedést a romló járványügyi adatok miatt szükséges bevezetni.

Képünk illusztráció.

Agyonverte apját, majd balesetnek álcázta a gyilkosságot

Mind a rendőrök, mind a mentősök gyanút fogtak, így kiderült a kegyetlen tett.

Kazincbarcika MSZP-s alpolgármestere a DK-ba igazol

Mindezt egy kávé mellett beszélte meg Dobrev Klárával.

Gyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Kazincbarcikán

Esélye sem volt a nőnek véghezvinni kegyetlen ötletét.

Plüsselefántba varrta a lopott milliókat három kazincbarcikai nő

A trükkös tolvajok a megalapozott gyanú szerint becsöngettek áldozatuk lakásába, a házigazdát egyikük szóval tartotta, míg a többiek „dolgoztak”.

Képünk illusztráció

Brutális útonállókra fogta állapotát a részegen hazabotorkáló kazincbarcikai férfi

Valamit kellett otthon mondani, a három támadó története pedig elég jól hangzott.

Képünk illusztráció

Lopott telefonnal fotózta családját, ez lett a kazincbarcikai nő veszte

A gyanúsított nem tudott egy titkos beállításról, ami a tulajdonos címére küldte a képeket.

Képünk illusztráció

Ipari hó lepte el Kazincbarcikát

A jelenség a légszennyezettségnek és a hideg, ködös időnek köszönhető. Állítólag nem veszélyesebb a levegőnél.

Illusztráció

Ugrani készült a kazincbarcikai asszony

A közelben járőröző rendőrök azonnal a helyszínre siettek.

Képünk illusztráció

Teherautóval ütközött a motoros, tragédia a 26-os főúton

A tragikus kimenetelű baleset a Kazincbarcika közelében történt, az idős férfi a helyszínen életét vesztette.

Képünk illusztráció

Telepítés közben robbant fel a tűzijáték Kazincbarcikán, két ember megsérült

Egy vélhetően gyári hibás töltet még a dobozában aktiválódott – írta a város alpolgármestere.

Kilakoltatták egy mozgássérült asszony családját - most tizennégyen élnek egy kis lakásban

Hogy hova költözhetnek végül, arról H. Rózának egyelőre fogalma sincs.

Képünk illusztráció

Tragédiával végződött egy családi veszekedés Kazincbarcikán

A rendőrök pár órán belül azonosították, majd elfogták azt a kazincbarcikai férfit, aki olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő belehalt a sérüléseibe.

Képünk illusztráció

40 forintért vertek meg egy férfit Kazincbarcikán

Máskor egy pulóvert próbáltak leráncigálni egy biciklisről. A gyanúsítottakat elfogta a rendőrség.

3 milliós drogfogás Kazincbarcikán

A nyomozás adatai szerint a férfiak amfetamin és ecstasy típusú kábítószert árultak Kazincbarcikán és környékén.

Újabb halálos baleset volt Borsod megyében

Egy nő vesztette életét a 26-os számú főút 19. kilométerénél történt ütközésben.

Illusztráció

„Az is az övék” – milliárdos pályázatokon tarol egy borsodi család

Közel kétmilliárd forint értékben nyert el uniós forrásokat egy baráti-családi kapcsolatokra épített cégcsoport Rudabánya térségben. A Veres családhoz köthető Kft-k egymással is versenyeztek a pályázatokon, bár több közülük ugyanoda van bejelentve. Borsodba mentünk, hogy megismerjük a siker titkát – utunk pedig egy rejtélyes vállalkozóhoz vezetett.

Magányos ló legel az alsótelekesi vendégház gyepén. Az Aranyló pihenőhely is a Veres-családhoz tartozik Fotó: Népszava /Molnár Á

Se jogsi, se rendszám, csak egy crossmotor, a barátnő és a rendőrség

Jogosítványa és rendszáma nem volt, de crossmotorja igen - tíz kilométeren át száguldott a kazincbarcikai ámokfutó, hátsó ülésén barátnőjével, mégsem tudta lerázni a rendőrséget. Közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy harminckét éves férfival szemben - írja az ugyeszseg.hu.

Illusztráció: Kállai Márton

Fegyverarzenál az álmennyezet alatt

Álmennyezet alá rejtett lőfegyvereket találtak a rendőrök egy kazincbarcikai garázsban - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

Fotó: police.hu

Kazincbarcikai modell: menekülés a szürkeségből

Szinte az egész országot maga alá gyűrte a Fidesz, de akadnak városok, ahol a demokratikus ellenzéket nem sikerült legyőznie a kormánypártnak. Vajon miként boldogulhat egy NER-en kívüli polgármester és települése? Ma induló sorozatunkban elsőként Kazincbarcikát mutatjuk be.

Az igazi lúzer - Betört, lopott, hátrahagyott

A helyszínen hagyta iratait az a kazincbarcikai betörő, akit a rendőrök rövid idő alatt elfogtak - írja a police.hu.

Fotók: police.hu
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang