A működést az évi mintegy 30 millió forintnyi támogatás tartja életben.
Egy ember megsérült, akit kórházba kellett szállítani.
Így csak találgatni lehet, illetve reménykedni, hogy senkinek sem lesz baja.
Erről Tállai András számolt be a DK-s Vadai Ágnesnek írásbeli kérdésére adott válaszában.
A pénzügyminiszter szerint az új központban a közép-ázsiai gyökerű magyar kultúrát őrzik.
Az ellenzéki politikus az uniós közbeszerzési értesítőben szúrta ki, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter még 270 milliót dobott a karcagi „csodába”.
Ilyesmi rég nem volt: két fontos tisztséget betöltő kormánypárti politikus egyike Orbán Viktor belső iránymutatására készülődés helyett emitt hagymázott, a másik amott birkapörköltözött és nyúljás pacalozott.
Állapotáról nincs információ.
Szoft (?) személyi kultusz.
Aki nem ment el, igazolatlant kapott.
Tavaly decemberben a féltékeny férfi és élettársa beszélgetése vitává, majd verekedéssé fajult, és a nő meghalt a bántalmazás következtében.
Áldozatukat a rablást megelőzően 1-2 órával az utcán is bántalmazták, minden előzmény nélkül.
Volt élettársa beismerte, hogy szóváltást követően bántalmazta az asszonyt.
A szaporító tartott a szomszédok haragjától, inkább kivágatta az állatok hangszálait.
Elhunyt Dobos László, Karcag polgármestere szombaton – közölte a település önkormányzatának honlapja.
A helyszínre egy mentőhelikopter és két mentőautó érkezett, a sérülteket kórházba vitték.
A járműben utazó négy ember közül hárman könnyű sérülést szenvedtek, egy utas a baleset következtében életét vesztette.
A rendőrök még aznap este elfogták.
Ez derül ki a legfőbb ügyész Vadai Ágnes írásbeli kérdésére adott válaszából.
A kórházigazgató, aki miatt korrupciós eligazítást tartott a vezető, fideszes képviselő is.
Lemondott hivataláról Teleki Zoltán rendőr alezredes, miután többek között a helyi kórház igazgatójával szemben "differenciált intézkedésre" utasította beosztottait.
A rendőri vezető egy hangfelvétel szerint óvta rendőreit a helyi kórházi dolgozók bírságolásától. Ha ez igaz, akkor bűncselekmény történt – üzeni az ellenzéki párt.
Kórházi főigazgatót jelentett fel szabálytalan parkolásért egy karcagi rendőr, az alezredes elmagyarázta, miért nem szabad ilyent csinálni.
Az önkormányzat 378 milliót költ az épületnek kiszemelt terület rendezésére és közművesítésére.
Egy 65 év körüli férfi vesztette életét.
A balesetben a személygépkocsi egyik utasa életét vesztette. A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek.
Menetrend szerint közlekedő autóbusszal ütközött egy személyautó szerdán Karcagon, a balesetben hárman megsérültek - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelem szóvivője.