Az Epstein-ügy újabb dokumentumait hozták nyilvánosságra, Bill Clinton neve ismét előkerült

Az iratokban olyan állítások is szerepet kapnak, amelyek szerint fenyegetések érték a Jeffrey Epstein ügyével foglalkozó Vanity Fairt, a lap főszerkesztőjének háza előtt pedig egy macska tetemét hagyták.

Ghislaine Maxwell és Jeffrey Epstein  Bill Clinton-nal a Fehér Házban, 1993-ban

Bill Clinton, Donald Trump és András herceg neve is felbukkan az Epstein-ügy nyilvánosságra hozott dokumentumaiban

Ez még csak a kezdet, a későbbiekben jóval több ismert személy neve is megjelenhet az ügyben.

Demonstráló aktivista 2021-ben, a polgári pert tárgyaló bíróság épülete előtt New York-ban. Már akkor felbukkantak közismert nevek az ügyben

Húsz év börtönbüntetésre ítélték Ghislaine Maxwellt, Jeffrey Epstein korábbi barátnőjét és kerítőjét

Maxwellre ezenkívül 750 ezer dolláros pénzbírságot is kiszabtak.

Megvonták András herceg titulusait és katonai címeit

A Buckingham-palota csütörtök esti közleménye szerint a herceg a továbbiakban magánemberként kíván védekezni az ellene felhozott vádak ellen, és továbbra sem lát el közfeladatokat.

Bűnösnek találták Epstein kerítőjét

Ugyanakkor ez még nem a történet vége, ugyanis tovább folyik az ügy felderítése.

Kapcsolatban állt a néhai Epsteinnel – lemond a Barclays vezérigazgatója

Nem ismert pontosan a brit pénzügyi hatóságok vizsgálatának eredménye, de Jes Staley a cég igazgatóságával közösen döntött a távozásról.

Válás milliárdos módra

Amikor Melinda és Bill Gates bejelentették, hogy 27 évi házasság után válnak, minden jel arra utalt, hogy a világ egyik leggazdagabb házaspárja diszkréten megy szét. Azóta kiderült, hogy a Microsoft társalapítója sem ússza meg botrány nélkül: a Wall Street Journal értesülése nyomán arról számolt be a világsajtó, hogy a feleség már két éve ki akar szállni, amiért a férje túl sokat találkozott a pedofíliáért elítélt Jeffrey Epsteinnel.

Bill Gates többször találkozott egy szexuális ragadozóval - felesége már régóta készítette elő a válást

Melinda Gates azután lépett kapcsolatba ügyvédeivel, hogy kiderült: férje és Jeffrey Epstein számos alkalommal találkozott.

Epsteinbe mártott igazságszolgáltatás

Letartóztatták Jeffrey Epstein volt barátnőjét

A manhattani szövetségi ügyészség hat rendbeli vádat emelt Ghislaine Maxwell ellen.

Egy pszichopata piramisjátéka

Hosszú éveken át zajlottak a borzalmak Epstein zárt magánszigetén

A bűntársai most is azon dolgoznak, hogy eltüntessék a nyomokat.

Visszavonul az Epstein-botrány miatt András yorki herceg

A brit királyi család tagja nem emlékezik, hogy valaha is kiskorú lányokat ölelgetett volna, de inkább nem vállal több közfeladatot.

András herceg egyenruhában, Brugge felszabadításának 75. évfordulóján, 2019. szeptember 7-én

Vádat emeltek Epstein börtönőrei ellen

Nem ellenőrizték rendszeresen a rabot, ráadásul meghamisították az erről szóló jelentést.

„Háromszor kellett lefeküdnöm vele”: András herceget is szexuális visszaéléssel vádolják

A vádló 17 éves volt, amikor állítása szerint felkínálták az angol királynő fiának.

András herceg egyenruhában, Brugge felszabadításának 75. évfordulóján, 2019. szeptember 7-én

Jeffrey Epstein a halála előtt két nappal írta alá a végrendeletét

577 millió dolláros vagyonról és mintegy 56 millió dollárnyi készpénzről rendelkezett.

Epstein börtönőrei meghamisíthatták az ellenőrzések jegyzőkönyvét

A kamerák szerint nem, a jegyzőkönyv szerint azonban félóránként ránéztek a kiskorúak megrontásával és emberkereskedelemmel vádolt milliárdosra.

Megvolt Epstein boncolása, de így sem tudni, miért halt meg

A boncolás alapján sem tudták egyértelműen megállapítani az emberkereskedelem és kiskorúak megrontása vádja miatt korábban előzetesbe került Jeffrey Epstein halálának az okát.

A börtönőrök figyelmetlensége miatt végezhetett magával a szexuális zaklatással vádolt milliárdos

Legalábbis a New York Times így tudja.

Öngyilkosságot követett el a börtönben Jeffrey Epstein

Korábban már próbálkozott, de akkor nem sikerült neki.

Kábán, vérző nyakkal találtak rá cellájában Jeffrey Epsteinre

A kiskorúak megrontásával is vádolt amerikai milliárdost elkülönített zárkában őrizték, még nem egyértelmű, hogy megtámadták, vagy magát sebezte meg.

illusztráció

Lemondott Trump egy minisztere, aki egy pedofil milliárdosnak segített megúszni a börtönt

A megint letartóztatott Jeffrey Epstein 2008-as vádalkuja a volt munkaügyi miniszter nevéhez fűződik. Donald Trump is érintett lehet a botrányban.

Balra Trump, jobbra a lemondó Acosta
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang