Semjén Zsolt: helyes az, ha egy kisfiú katonásdit játszik

A miniszterelnök-helyettesnek mindez annak apropóján jutott eszébe, hogy átadták Magyarország első honvédelmi sportközpontját.

Majdnem egy tucatnyi új honvédelmi sportközpontot rendelt a kormány, természetesen lőtérrel

Simicskó Hódmezővásárhelyen. Forrás: Facebook/Simicskó István

Őrült nagy az igény: még 11 honvédelmi sportközpont építésébe kezd a kormány

A 2017-ben meghirdetett program rendesen megcsúszott, mert miközben már 2018-ban 16 új lőtér építésével számoltak, idén tavaszra még csak az első öt kapta meg az építési engedélyt.

Illusztráció.

Simicskó: az ellenség a közönségi oldalakon szervezkedik

A honismeret magában kevés, külön fel kell hívni a kisiskolások figyelmét a nemzeti értékekre,– véli Simicskó István. Az sem árt, ha a gyerek idejekorán megtanul lőni, és felismerni az „ellenség” ármánykodását.

Hazafiasan felkészített, lövészetben is jártas diákokat képezne a kormány. A kép illusztráció

A hazafias nevelés pedellusa lesz Simicskó

Ha miniszter már nem lehet, Simicskó kormánybiztosként felügyeli majd a hazafias neveléssel kapcsolatos beruházásokat.

Kormánybiztosként tér vissza a korábbi honvédelmi miniszter Simicskó István Fotó: Népszava

Amire vágytunk - 16 városban épül lőtér

Országszerte 16 városban épül Honvédelmi Sportközpont a 2018-as költségvetési évben, melyek közt Baja és Kecskemét is szerepel - informál  a baon.hu. 

Illusztráció/Shutterstock
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang