Dániel, Dorottya és Dorián: hármasikrek születtek Gyöngyösön

A szombaton éjjel egy óra után született kicsik jól vannak, de kis súlyuk miatt egy fővárosi kilinikán látják el őket.

Képünk illusztráció

„Anya angyalka lett, de szeret és figyel minket”

Már három és fél éves Léna, Mira és Milán. Ők a hármas ikrek, akiknek édesanyja 2017 decemberében, pár órával a szülés után meghalt – az orvosi diagnózis szerint súlyos vérzéses szövődmény kialakulása miatt. A gyerekeket és édesapjukat az „Anya nélkül nevelkedő gyermekek” napján látogattuk meg.

Hármas ikrek születtek a Honvédkórházban

Kedden hármas ikrek születtek a Honvédkórház Családbarát Szülészet - Nőgyógyászati Osztályán – derül ki az MH Egészségügyi Központ közleményéből.

Honvédkórház

Hármas ikrek születtek Miskolcon - Fotók!

Szilágyi Laura gyermekei spontán fogantatást követően a terhesség 33. hetében császármetszéssel jöttek világra szeptember 5-én Surányi Milánnal Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülött osztályán.

Ezeket a neveket kapták a világhírű panda ikrek

Nevet kaptak a világ eddig egyetlen életben maradt panda hármas ikrei rajongóik több mint egymilliós nemzetközi táborának javaslatai alapján - jelentették be a dél-kínai Kantonban.

FOTÓ: Getty Images/ChinaFotoPress
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang