Merkely Béla: az oltatlanok közül gyakorlatilag mindenki elkapja a koronavírust

A szakember szerint a krónikus betegeknek és az időseknek a második oltás után hat hónap múlva érdemes felvennie a harmadikat - ugyanakkor ez nem egy kőbevésett szabály.

Támad a delta variáns, veszélyben a brit szabadság

Nagy erőfeszítéseket tesz a brit kormány, hogy elkerülje a járvány újabb hullámát. Péntek óta több millió embert oltottak be.

Zacher Gábor szerint nem jelenthető ki, hogy vége lenne a harmadik hullámnak

A szakember szerint most egy "relatíve jó állapot van".

Május végére lecsenghet a harmadik hullám

Rusvai Miklós virológus hangsúlyozta, a beoltottak nem kerülnek lélegeztetőgépre és nem halnak meg.

Harmincszor halálosabb a járvány harmadik hulláma az elsőhöz képest

25, illetve 10 százalékkal több áldozatot szed a 40–49 és az 50–59 év közötti korcsoportban a mostani hullám a másodikhoz képest – 22 691 elhunyt adatait elemeztük.

Müller Cecília szerint a napokban elérjük a harmadik hullám platószakaszát

Az országos tisztifőorvos bejelentette, hogy meghalt egy 8 hónapos csecsemő, de nem a Covid-fertőzés miatt.

Akár napi 100 ezer új fertőzöttet hozhat a harmadik hullám Németországban

Az eddigi legrémisztőbb előrejelzését adta ki a német járványügyi intézet.

Szlovéniát is elérte járvány harmadik hulláma

Az illetékesek szerint akár a tavalyihoz hasonló, több hónapig tartó lezárások is jöhetnek.

Szlávik: nem tudni, mikor tetőzik a harmadik hullám

Az utóbbi napokban sokkal többen kerülnek kórházba, intenzív osztályra, stabilan magas az újonnan regisztrált betegek száma.

Szlávik János

Két hétre bezár a tatai kórház, ugyanis az összes orvost a megyeszékhelyre vezényelték

Egyre nagyobb káoszt hoz magával a harmadik hullám.

Müller Cecília: heroikus küzdelmet folytatunk a járvánnyal

Az országos tisztifőorvos azt mondta, naponta egyre több fertőzöttet regisztrálnak, egyre többen kerülnek kórházba, lélegeztetőgépre is.

Március végére tetőzhet a harmadik hullám, ha minden jól alakul

Az oltások kedvező hatása leghamarabb április elején éreztetheti hatását.

Képünk illusztráció.

Harmadik hullám - Egyelőre állják a sarat az oktatási intézmények

Az intézményvezetők a tanévkezdés óta az Oktatási Hivatal honlapján, nyilvánosan elérhető protokoll alapján járnak el.

Újabb járványügyi korlátozások léphetnek életbe Szlovákiában

Teljesen elharapózott a harmadik hullám.

Képünk illusztráció.

Orbán Viktor szerint óvatosnak kell lennünk

A miniszterelnök az Egészségügyi Tudományos Tanács tagjait fogadta a Karmelita kolostorban.

Müller Cecília: Ne válogassunk a vakcinák közül, mindegyik hatásos

Az országos tisztifőorvos megdicsérte a kínai oltást.

Képünk illusztráció

Müller Cecília: Ez már a harmadik hullám kezdete

Az országos tisztifőorvos a hanyatló járványügyi adatok mellett beszámolt az újraindított tesztbuszokról és a vártnál kevesebb vakcinaszállítmányról is.

Müller Cecília: Eddig 69 esetben azonosították a brit mutánst, és 35 gyanús esetet vizsgálnak Magyarországon

A tisztifőorvos szerint elképzelhető, hogy ismét gyorsabban terjed majd a vírus.

Illusztráció

Március elején már egymillió védett ember lehet a kormány szerint

Szentkirályi Alexandra azt mondta, egy hónappal később ez az arány megduplázódhat.

Müller Cecília: márciusban nyílhat meg mindenki számára az oltás lehetősége

Az országos tisztifőorvos szerint emelkedő tendencia várható a fertőzések tekintetében.

Kásler Miklós is megosztotta gondolatait a nyitásról

A miniszter intő példának tartja Portugáliát.

KÁSLER Miklós

Ha nem oltunk eléggé gyorsan, jöhet a harmadik hullám a virológus szerint

Egyre több szakértő tart a járvány esetleges újabb felfutásától.

Szlávik János: Nem a vakcina fogja megállítani a harmadik hullámot

A Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa úgy látja, csak a szigorú lezárások fognak segíteni.

Szlávik János

Falus Ferenc szerint ha lazítunk, akkor könnyen jöhet a harmadik hullám

A volt országos tisztifőorvos szerint maszkot kell hordani és odafigyelni a távolságtartásra.

Képünk illusztráció.
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang