Nyugattalanságunk gyökerei

Az évente megrendezett Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia egy jól bejáratott rituálé szerint zajló, tipikus transzatlanti nagymise. Az óceán két partjáról érkezett döntéshozók – elnökök, kormányfők, európai uniós biztosok, parlamenti nagyágyúk, NATO főméltóságok, védelmi- és külügyminiszterek – rendre elmondják, hogy a pillanatnyi nézetkülönbségek dacára amúgy mennyire „közösek” az érdekek, „oszthatatlan” a biztonság, „azonosak” az értékek. Nos, idén ezek egyike sem volt túl hiteles, s ezt még csak elkendőzni sem lehetett. A szervezők már nem is igen próbálkoztak vele. A konferencia ez évi, sorban ötvenhatodik kiadásának a „Westlessness” elnevezést adták, ami a szó szerinti nyugat nélküliséget a nyugtalanság (angolul: restlessness) gondolatával ötvözte elmésen.

Nagyon sokba kerül az elnök

Tegnap késő este érkezett meg Barack Obama Brüsszelbe. Ez az első látogatása az unió főhadiszállásán azóta, hogy 2009 januárjában beiktatták az Egyesült Államok elnökének. A mintegy 900 fős amerikai küldöttséget 45 jármű és három repülőgép szállítja a belga fővárosba – írta a Guardian.

Rövid, de velős lesz az EU-USA csúcs

A tervek szerint alig több mint egy óráig tart majd szerdán az Európai Unió vezetői és Barack Obama amerikai elnök csúcstalálkozója - árulta el egy, az előkészületekre rálátó diplomáciai forrás.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang