A bűn rítusa - Az Édes Anna online Miskolcról

A Miskolci Nemzeti Színház is elkezdett előadásokat online közvetíteni. Elsőként Kosztolányi Dezső Édes Annájának színpadi változatát adták.

Édes Anna, Édes Mária... – Kosztolányi Dezső utolsó szerelmeiről beszélgettünk Bíró-Balogh Tamással

„Gondolhatja, hogy az a nyolc év, amit együtt töltöttünk még jóban, fiatalságban, az nem múlt el nyomtalanul” – írja Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona egykori cselédjének, Bözsi dajkának 1958. november 14-én keltezett levelében. S valóban, a nyomok pedig egészen messzire vezetnek. Felfejtésük érdekében pedig a nyomszakértő irodalomtörténészt, Bíró-Balogh Tamást kérdeztük.

Vennél a tortából? - Szenteczki Zita és Bíró Bence az elnyomás mértékéről

Az elhallgatás regénye, írja Balassa Péter Kosztolányi Dezső Édes Annájáról – most mégis újra színpadra vitték. Szövegben minimálisan, hangsúlyokban annál inkább eltértek a regénytől, ám az elő­adásvégi tortafelvágásba bele van sűrítve az egész történet: nincs idill, nem létezik a békés egymás mellett élés egy egzisztenciálisan brutálisan szétszakadt társadalomban. Szenteczki Zita rendezővel és Bíró Bence dramaturggal beszélgettünk.

Bárki bogarászhatja a Kosztolányi-szövegeket

Kosztolányi Dezső Édes Anna, Aranysárkány és Esti Kornél című műveinek kritikai kiadásai már ingyenesen, digitálisan is elérhetőek.

Forrás: Wikipédia
  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív