Kortárs kultúra három tenger közt: függetlenek az utolsó órákban
Múlt héten a varsói Tri-Seas – A Baltikumtól a Balkánig konferencián és az utána kezdődő dunaPart Kortárs Magyar Előadóművészeti Platformon is az volt a fő kérdés, hogyan tudják segíteni egymást a régió kulturális életének perifériára szorult és kivéreztetett szereplői, a független alkotók. Bár a problémák országonként eltérők, a rendszerkritikus és provokatív művészeket a regnáló hatalom szinte sehol nem nézi jó szemmel a Lajtán innen. Egyre erősödik az elnyomás és a kiszorítás a (szélső)jobboldali, populista politikai erők felől, az eszköztáruk pedig változatos, a cenzúrától (az öncenzúra bensővé tételén át) az anyagi ellehetetlenítésig. A magyarokra mindenki együttérzéssel tekint, egyben viszonyítási pontként is, hogy na, ide nem kéne eljutni. A szlovákok riadtan várják az új nemzeti kulturális fordulatot, és a lengyelek sem dőlhetnek hátra, különösen mert az amúgy sokak által vágyott hatalmi átrendeződés komoly „tisztogatást” hozhat az eddig is küzdelmesen működő, sokszor egymással is rivalizáló kulturális intézményrendszerükben.
