A Soros-alapítványok szóvivője komoly határátlépésnek nevezte a kormány új plakátkampányát

„Nekünk ez már nem új élmény” – jegyezte meg Csontos Csaba.

Nyílt Társadalom: nincs visszaút

A döntés végleges, a közel kétszáz embert foglalkoztató Soros György által alapított intézetet Berlinben szívesen fogadták – mondta Csontos Csaba.

Védeni kell a munkatársakat - Menekülés a fojtófogásból

Minden jel arra mutat, hogy a Soros Györgyhöz kötődő alapítványi központ valóban távozik Budapestről. A Fidesz újra kétharmados többséget szerzett a parlamentben, nincs akadálya annak, hogy valóra váltsa fenyegetését.

BÁZIS - Az alapítványiirodában ma még 174-en dolgoznak Fotó: Molnár Ádám

Soros ellenkampányt indít

Soros György úgy döntött, elég volt, a személyét ért kormányzati hazugságokból, éppen ezért ellenkampányt indít, mondta el a Hír TV-nek Csontos Csaba a Nyílt Társadalom Alapítvány szóvivője. 

FOTÓ: OLIVIER HOSLET / EPA / POOL / ANADOLU AGENCY

Megszólalt Soros alapítványának szóvivője - „Segítünk az embereknek”

Soros György elkötelezettsége Magyarország iránt megkérdőjelezhetetlen és megbonthatatlan - állítja Csontos Csaba. A Nyílt Társadalom Alapítvány budapesti szóvivője cáfolja a "bevándorló-betelepítés" szándékát, de elárulja, valójában mit terveznek a forró őszre.

Akkor most van Soros-terv, vagy nincs? Megszólal a szóvivő

Fotó: Tóth Gergő
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang