Fotó;Magazin;MSZP;ellenzék;képviselőjelölt;Csongrád megye;Együtt-PM;

- Bemutatták a Csongrád megyei baloldali képviselőjelölteket - Képek

"Ez a szövetség garancia arra, hogy jövőre a demokratikus ellenzék leváltja az Orbán-kormányt és az Orbán-rendszert" - mondta Szegeden Mesterházy Attila az MSZP elnök-frakcióvezetője, aki Bajnai Gordonnal az Együtt-PM szövetség vezetőjével bemutatta a Csongrád megyei közös képviselőjelölteket.

Bajnai Gordon ezúttal is elmondta: miután Orbán Viktor aláaknázta a választási terepet, nekik szövetséget kellett kötniük, amelyik erős lett és képes lesz kormányváltásra. Az Együtt "természetesen a szocialistákkal közösen" Szegeden a Szabadtéri Játékok decemberben menesztett igazgatóját, Bátyai Edinát indítja, akiért tüntettek is a város lakói. A szentesi képviselőjelölt Komáromi Zoltán lesz, akit az "ország háziorvosaként" ismernek.

FOTÓ: BIELIK ISTVÁN/NÉPSZAVA

A verőerekben is létrejöhetnek elzáródások. Ezek is trombózisok, csak éppen a köznyelv egy kicsit másképpen ismeri őket, de ettől még a hatásmechanizmusuk ugyanaz.