L. Simon;földpályázatok;trafikkoncessziók;Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Ökológiai Mintagazdaság;

- Mindent visznek a mezőföldi lovagok

Nyílt titok a Fidesz-KDNP agresszív üzletpolitikája Fejér megyében. Trafik koncessziók és állami földbérletek jutnak a kormánypárthoz közelálló személyeknek. Így veszítette el a földjeit a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Ökológiai Mintagazdaság, amely a 21 éve gazdálkodott a pályázaton kiosztott területen. A helyiek állítják, a kormánypártiak mindent leosztanak egymás között. Az érintettek szerint üzleti és politikai irigység áll a háttérben

L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, Fejér megye 4. számú választókörzetének fideszes képviselője jelenti a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Ökológiai Mintagazdaság földjeire kiírt sikeres pályázatok politikai hátszelét - állítja lapunknak Ács Sándorné, az ökogazdaság egyik ügyvezetője. Mint ismert, a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság nem nyert a földpályázaton, ezért elveszíti 21 éve művelt földjeit. A mintagazdaság 452 hektáros területét nyolc részre osztották a földpályázatokon, bár ők mind a nyolcra pályáztak, mégsem nyertek. Ács Sándorné szerint az emberek nyílt titokként kezelik a körzetben, hogy L. Simon László befolyását használják az új földbirtokosok. Azt is kimondják, a sikeres pályázatoknak "ára" van. Egyesek szerint a nyertes földpályázók Vizi Dánielhez viszik az állam által utalt támogatást, aki továbbadja L. Simon Lászlónak. Egyféle stróman-rendszerről beszélnek, amiben mindenkinek megvan a pontos helye és feladata. A papírozást pedig megoldják, jogi akadály nincs.

Az érintett közszereplők a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület köré csoportosulnak, ez az összekötő kapocs közöttük. Ács Sándorné elmondása szerint Vizi Dánielt - akinek cége az egyik nyertese a mintagazdaság földjeinek - állítólag L. Simon László vitte oda korábban. Hozzátette: Vizi nem csak a kishantosi földügyletekben érdekelt, hanem Adonyban és környékén is. Közös cégei vannak Kirinovics Péter helyi vállalkozóval, aki 2010-ben Adonyban a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje volt, de nem nyert. Márok Csaba, Mezőfalva polgármestere, a térségfejlesztő egyesület vezetője - egyben Vizi munkáltatója - szintén érintett a térség földügyleteiben, ezen kívül ő is a nyertesek közt van. Ács Sándorné szerint Vizi Dániel írja a pályázatokat, amiket rendre meg is nyernek, legyen szó trafikról, földről vagy egyéb állami támogatást jelentő pályázatokról. Megkeresésünkre Bolye Sándor, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Ökológiai Mintagazdaság másik ügyvezetője is elmondta, neki is hasonló feltételezései vannak az érintettekről, mint a vezetőtársának. Bolye Sándor szerint az összefonódás különösen gyümölcsöző Kirinovics Péter számára, aki nyíltan hangoztatja, hogy L. Simon László a barátja, vele szoros baráti kapcsolatot ápol. 

Kirinovics helyett három éve a független Ronyecz Péter lett Adony város polgármestere. A polgármester megkeresésünkre elmondta: feltételezi, hogy az állami pénzek szipolyozására létrejött üzleti szövetség miatt nagy a Fidesz iránti ellenszenv, mert olykor olyan emberek is megjelennek a térségben, akik szó szerint "befenyítenek" másokat. Ronyecz meg is nevezte Müller Zoltánt, mint aki afféle összekötő kapocs L. Simon László, Vizi Dániel és Kirinovics Péter között.

Adonyban és körzetében az egymással összefonódó gazdasági érdekeltségeknek Müller Zoltán állítólagos bűnözői híre miatt van különösen negatív visszhangja - erősítette meg kérdésünkre Ronyecz Péter okfejtéseit Ecsődi László, Fejér megye 4. számú választókörzetének volt MSZP-s országgyűlési képviselője. Szerinte is azért nőtt meg a térségben a kormánypártok elleni indulat, mert a Fidesz-KDNP képviselői agresszív üzletpolitikát folytatnak.

Ronyecz Péter, Adony polgármestere felidézte, miután Kirinovics elbukta polgármester-választást, 2011 áprilisában váratlanul feljelentett néhány helyi önkormányzati képviselőt és helyi vállalkozót - hűtlen kezelés és más gazdasági bűncselekmények miatt. De ugyanezért az Állami Számvevőszékhez, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), továbbá a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalhoz is fordult, annak ellenére, hogy a választások óta minden pályázatot ő nyert meg a régióban. Csak később, az eljárás során megismert iratokból vált nyilvánvalóvá Ronyecz Péter számára, hogy a feljelentő Kirinovics Péter volt. A kormányzati hivatalokban megszüntették a kivizsgálást, mert nem találtak semmit. Adony polgármestere ugyanakkor azt mondta: a nyomozás egyrészt negatív hatással volt a településre, másrészt a működést ellenőrző hatóságok hozzáállására - még akkor is, ha minden közigazgatással kapcsolatos ügyet lezártak.

Ronyecz Péter szerint Kirinovics a tisztességes üzleti versenytársait jelenti fel, ezzel a civil-, az üzleti, és a helyi politikai életben is gyakorlatilag mindenkit terrorizál. Állítólag minden üzleti tárgyaláson vele van a már említett Müller Zoltán is. Adonyban, a többségében német, kisebbségben szerb nemzetiségű lakosság nehezen tűri, sőt már-már elviselhetetlennek tartja Kirinovics agresszív üzletpolitikáját - mondta a polgármester - , mert a helyiek inkább az "élni és élni hagyni" elv szerint élnek, és nem az számít, hogy valaki jobb- vagy baloldali gondolkodású.

Adony polgármestere Kirinovics Péter működésére példaként elmondta: korábban egyik helyi fideszes társával, Ébl Györggyel átalakították és felújították az Ébl édesanyja tulajdonában lévő házat, a választások után pedig megnyitották közös étterem-kocsmájukat, a "Banditát". Pár hónapja zárva a helyiség - a rendőrség pedig Ébl feljelentése alapján nyomoz. Az üzletet ugyanis kirabolták és elvitték belőle a berendezéseket. Ébl György a rendőrségi feljelentésben leírta, hogy szerinte Kirinovics Péter a közös éttermük befenyítésével, majd kirablásával Müller Zoltánt bízta meg azért, hogy a kialakult vendégkör elmaradjon. Így akarta Ébl szerint elérni, hogy az üzlet elértéktelenedjen, így azt fillérekért vehesse meg Ébl édesanyjától. Minderről videofelvétel is készült, amelyen Ébl lapunknak elmondja kirablásának feltételezett okait, másrészt beszél arról is, hogy szerinte L. Simon László, Kirinovics Péter, Vizi Dániel, és Müller Zoltán üzletei hogyan, miként kapcsolódnak össze, és hogy vélekednek erről az adonyi emberek. \n\nKészítette: Láng Judit


Ébl György lapunknak elmondta azt is, hogy a rendőrségi nyomozás során megtalálták az étteremből ellopott kétmedencés elektromos fritőzt és a hatmedencés feltéthűtőt a Kis György Dániel által üzemeltetett agárdi Pop-strand éttermében. Ébl állítása szerint Kis György Dániel azt mondta a dunaújvárosi rendőrségen, hogy Kirinovics Pétertől vásárolta ezeket. E tárgyakat ott tartják bizonyítékképpen, mert a nyomozás még tart ez ügyben.

Megkerestük telefonon Krinovics Pétert, de ő fontos munkára hivatkozva rövidre zárta a beszélgetést. Üzleti és politikai ellenfelei azok, akik "befújják" és folyamatosan vádolják - mondta. Szerinte emberi irigység áll a háttérben - egyebet nem nyilatkozott.

Ács Sándorné ugyanakkor további ellentmondásokra is felhívta a figyelmet. A Kishantosi Ökológia Mintagazdaság egyik földjét a Mező Vidék Bt. szemelte ki magának, melynek a tulajdonosa és vezetője Vizi Dániel. Ez a cég korábban egy salgótarjáni építési vállalkozás volt, Salgó-Közmű Építő és Tervező, Szolgáltató Bt. néven jegyezték, majd a földpályázatok meghirdetése után kilenc nappal lett az üzletvezetésre jogosult tag Vizi Dániel, akinek a címe Szabadegyházán van. A céget is átnevezték Mező Vidék Betéti Társaságnak. A salgótarjáni vállalkozásnak a pályázat beadási napján még nem volt mezőgazdasági tevékenységi köre. Fő tevékenységei között ellenben mérnöki tevékenység, tanácsadás, épületbontás, földmunka, épület, híd, alagút, közmű, vezeték építése, vízi létesítmény építése volt található. 2012. október 19-e után Fekete Tibor Ákos nagybátonyi lakost Vizi Dániel váltotta fel, aki Vizi Melinda kültaggal együtt lett a betéti társaság oszlopos és sikeres tagja. A Mező Vidék Bt. később "tovább vándorolt" és húsz kilométeres körzeten belül több földre is sikeresen pályázott. Így Adonytól Székesfehérvárig terjeszkedhettek.

Vizi Dániel és Kirinovics Péter közös cége a Ménesmajor Manufaktúra Kft., amit Zászlós Tibortól, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), mezőgazdaságért felelős országos alelnökétől, a Mezőfalvai Zrt. vezérigazgatójától, illetve rajta keresztül Helmut Gsuk német tulajdonostól vásároltak. A német férfi egyben a Mezőfalva Invest Zrt. vezérigazgatója is. Vizi és Kirinovics az említett cégeken keresztül nyerték el az ökológiai mintagazdaság földjeinek jórészét. A Ménesmajor Manufaktúrában Vizi tavaly óta már nem tulajdonos tag, csupán tisztségviselő.

Érdekesség, hogy néhány hete a NAK alelnökét a vidékfejlesztési miniszter Fleischmann Rudolf-díjban részesítette. Zászlós Tibor a Mezőföld felemelkedését, az ott élő emberek boldogulását szolgáló élelmiszertermelő munkája és érdekképviseleti tevékenysége elismeréseként részesült a kitüntetésben.

Az összefonódás és összeférhetetlenség, a hivatali visszaélés kérdései persze csak a "rossznyelvek" szerint fogalmazódnak meg - ahogy erre Kirinovics Péter utalt reakciójában. Megkeresésünkre Kirinovics Péteren kívül L. Simon László, Vizi Dániel, és Müller Zoltán sem kivántak nyilatkoztak az üggyel kapcsolatban.


Trafikmutyi

Adonyban és Iváncsán is Kirinovics-Bőle Petra nyert dohánykoncessziót. Az ő férje a Fidesz volt adonyi polgármester-jelöltje Kirinovics Péter. Kirinovics édesanyja pedig Iváncsán gyógyszerész. Vizi Dániel nővére Vizi Melinda - közös cégük, a Mező Vidék Bt. kültagja - Sárosdon nyert tarfikot.

Ács Sándorné közleménye

Nekem tulajdonított nyilatkozatként súlyos hibák, tévedések, pontatlan információk kerültek a Népszavában "Mindent visznek a mezõföldi lovagok" címmel megjelent cikkbe, mely  tudtom és beleegyezésem nélkül jelent meg. Mindezeket szeptember 21-én jeleztem Láng Judit újságírónak, és kértem, hogy orvosolják a súlyos hibát. Ez nem történt meg, ezért minden felelõsség a lapot terheli.

Közlemény

A Népszavában és a Népszava online-on "Mindent visznek a mezőföldi lovagok" címmel megjelent cikkel kapcsolatban a következő tájékoztatást adom: Végtelenül megdöbbentem a cikk olvasásakor, mivel olyan alapvető tévedéseket, állításokat kapcsolnak a nevemhez, melyeket soha nem mondtam és nem állítottam. A velem folytatott kb. 1 órás beszélgetésből csupán néhány gondolat lett kiragadva és sajnálatos módon a cikk sugallatához igazítva. Én kizárólag Adonyról és az adonyi hangulatról mondtam el a hozzám eljutó véleményeket. Határozott kérésem ellenére az elkészült teljes cikket Láng Judit, a fenti cikk szerzője nem küldte meg véleményezésre, így annak megjelenéséhez nem járultam hozzá. A cikk teljes tartalmával, szellemiségével, sugallatával nem értek egyet, annak üzenetétől teljes mértékben elhatárolódok.

Adony, 2013.október14

Ronyecz Péter, Adony város polgármestere

Az egyesült államokbeli Brookfield állatkertben bemutatták a nagyközönségnek az új jövevényt. A hópárduc a természetben már igen ritka, számukat 3500 és 7000 közé teszik.