Daniela egy fárasztó munkanap végén, este fél nyolckor még betér a sarki szupermarketbe Buenos Airesben. Tízéves fia nemsokára hazaér a futballedzésről, a hónap végére azonban alig maradt pénz a számláján. Gondosan összehasonlítja az árakat, több terméket visszatesz a polcra, végül hitelkártyával fizet. Az osztrák Der Standard által felvázolt pillanatkép Argentínában mindennapos gyakorlat: a családok a különböző kártyák hitelkereteivel próbálják áthidalni a fizetésig hátralévő napokat.
A harmincas éveiben járó, egyedülálló anya szociális munkásként dolgozik az állami egészségügyben, egyszerre két állást vállal. A lakbér, a rezsi, az utazás és gyermeke iskolájának költsége mégis felemészti keresetét. A magániskola számára nem luxus: munkarendje miatt nem tudná megoldani a gyerek délutáni felügyeletét másként. Ha megérkezik a fizetése, annak egy része rögtön a korábbi kártyatartozások törlesztésére megy el.
Daniela története érzékelteti Javier Milei elnök gazdaságpolitikájának egyik legnagyobb ellentmondását. Az inflációt sikerült drasztikusan visszafogni: az argentin statisztikai hivatal szerint 2026 augusztusában a havi áremelkedés 1,7 százalékos volt, az éves 33,5 százalékot tett ki. Az államháztartás egyensúlya javult, és a kormány a korábbi évek súlyos pénzügyi zavarai után a befektetői bizalom visszaszerzését hangsúlyozza.
A társadalmi mutatók már kevésbé kedvezők.
A szeptember végén közzétett hivatalos adatok szerint a szegénységi ráta 2026 első felében 32,3 százalékra nőtt a 2025 második felében mért 28,2-ről. A mélyszegénységben élők aránya 6,3-ről 7,5 százalékra bővült, a 14 év alatti gyermekek 44,5 százaléka számított szegénynek. Ez megakasztotta azt a látványos javulást, amelyet Milei korábban politikája sikerének bizonyítékaként emlegetett.
Az ország gazdasága két, egymástól egyre távolabb kerülő részre szakadt. Patagónia olaj- és palagázmezőin, valamint az Andok bányavidékein jelentős beruházásokat készítenek elő, a mezőgazdaság és az energiaszektor kivitele nő. Ezzel szemben Buenos Aires ipari övezeteiben, az építőiparban és a kiskereskedelemben a kereslet gyengeségével, gyárbezárásokkal és munkahelyek megszűnésével szembesülnek. A húzóágazatok nem tudják gyorsan felszívni az elbocsátott dolgozókat.
A Vaca Muerta lelőhelyen az olaj- és gázkitermelés bővítése dollármilliárdos beruházásokat vonz. Az új bányászati tervek rézre, lítiumra és más ásványkincsekre építenek. Milei kormánya szerint az országnak azokra az ágazatokra kell összpontosítania, amelyekben a nemzetközi piacon is versenyképes lehet. Ezek azonban tőkeigényes területek, ezért növekedésük jóval kevesebb közvetlen munkahelyet teremt, mint a hagyományos feldolgozóiparé.
Az argentin ipar évtizedeken át magas védővámok és behozatali korlátozások mögött működött. Az új kormány gyors piacnyitása miatt a hazai vállalatoknak már az olcsóbb importtermékekkel is versenyezniük kell, miközben az adóterhek, a finanszírozás költsége és a hiányos infrastruktúra tovább nehezíti működésüket. Sok vállalkozó nem vitatja a változtatások szükségességét, inkább azok ütemét kifogásolja, mert az alkalmazkodásra alig kaptak időt.
A háztartások szempontjából az alacsonyabb infláció nem jelenti az árak csökkenését, csak a drágulás lassulását. Közben a korábban államilag támogatott közszolgáltatásokért, így az áramért, a gázért, a vízért és a tömegközlekedésért is többet kell fizetni. A reálbérek több területen még nem hozták be korábbi veszteségeiket, az állami alkalmazottak helyzete pedig különösen nehéz. A megélhetési kiadások után sokaknál már alig marad szabadon elkölthető pénz.
A családok ezért mind gyakrabban vásárolnak hitelre alapvető élelmiszereket, vagy későbbre halasztják a számlák kiegyenlítését. Mások újabb kölcsönnel törlesztik a korábbi tartozást. A hitelkártyák közötti folyamatos átcsoportosítást az argentin köznyelv biciklizésnek nevezi. A bankok és pénzügyi alkalmazások az infláció lassulásával bővítették a lakossági hitelezést, a fizetési nehézségek azonban ezzel párhuzamosan egyre látványosabbá váltak.
A kormány arra hivatkozik, hogy a lakossági hitelpiac nemzetközi összehasonlításban még kicsi, és a késedelmes törlesztések részben a hitelezés növekedését kísérik.
A gondot azonban súlyosbítja, hogy sok kölcsönt nem lakásra vagy vállalkozásra vesznek fel, hanem a mindennapi fogyasztásra. A gazdasági kilábalás társadalmi támogatottságát az is gyengíti, hogy a javuló export- és beruházási adatok nem feltétlenül jelennek meg az átlagos családok bevételeiben.
Milei reformprogramja abból indul ki, hogy a pénzügyi stabilizáció után a beruházások és a kivitel növekedése a foglalkoztatást és a béreket is felhúzza. A 2027-es elnökválasztás előtt azonban egyre sürgetőbb a kérdés, mikor jut el a javulás a háztartásokhoz. Daniela számára ez ma még távoli ígéret. Amíg a munkahelyét megtartja, képes fizetni az alapvető kiadásokat, de minden hónap újabb számolással és hitelkártyás megoldások keresésével kezdődik.
