Százmillió oldal. Olyan hihetetlenül nagy szám ez, amit elképzelni is nehéz, talán csak arányokkal lehet érzékeltetni, mekkora az a mennyiség, amit tizenkét éves működése során az Arcanum munkatársai feldolgoztak. Százmillió oldal mondjuk annyi, mint nagyjából 65 ezerszer a Párhuzamos történetek. Vagy több mint másfélmillió példány egy átlagos, hatvannégy oldalas hetilapból. De mondhatnám úgyis, hogy nagyjából 12 ezer munkaóra, amennyiben az archívum munkatársai egy hónap alatt durván másfélmillió oldalt dolgoznak fel, bár épp szeptemberben meghaladták a kétmillió oldalt is. Csak a rend kedvéért, egy átlagember éves nettó munkaideje, körülbelül 1760 óra. Az ő munkaidejükbe pedig belefért, hogy műhelybejárásra hívják a sajtó munkatársait.
Biszak Sándor már a nyolcvanas évek közepén kereshető adatbázist épített, igaz akkor még egy nagy gyógyszergyár munkatársaként, szabadalmi adatbázisokkal foglalkozott. Kezdetekben flopin, majd CD-n rögzítették a digitalizált anyagokat, az első digitális formában általuk kiadott könyv a Károli-biblia volt. Biszakék sokáig kitartottak a fizikai adathordozók használata mellett, mára azonban, ahogy a legtöbben, ők is a digitális adattárolás mellett tették le a voksukat. Ilyen volumenű adatmennyiség mellett ez nem is működhetne másképp.
A Bibilát még begépelték
Az indulás óta eltelt években persze nem csak az adathordozók változtak. A bibliát még begépelték, ami egyrészt még egy gyakorlott gyorsírónak is komoly feladat, másrészt, az újságok digitalizálása kivitelezhetetlen is lenne ilyen módon. A különböző szkenneléses eljárásoknak köszönhetően ma már könnyedén keresgélhetünk az olyan, rendszerváltás előtti szaklapokban, mint az Óvodai nevelés, vagy a Gyorsírók lapja, elérhető a Szabad Európa ’70-es évekbeli folyóiratgyűjteménye, sőt, olyan, máshol nem fellelhető archívumokat is megtalálunk az Arcanumban, mint a Népszabadságé. A sors fintora, hogy mire végeztek a Népszabadság addig megjelent példányainak archiválásával 2016-ban, az újságot bezárták.
Ausztráliától az Ady-publicisztikákig
Az Arcanum ma már nem csak hazai gyűjteményekből építi az adatbázisát, kiterjedt régiós kapcsolataik révén román, cseh, szlovák, sőt moldáv közgyűjteményekkel is együttműködnek, de a német vicclap, az Eulenspiegel és az ausztráliai magyarok lapja is megtalálható náluk. Utóbbi példányai hat bőröndben érkeztek Magyarországra. A nagykövet felesége huszonnégy órán át repült velük, hogy karácsony hajnalán megérkezzen Budapestre az archiválandó anyagokkal.
Megkeresés alapján dolgoznak (az első magyar napilap, amelyik hozzájuk fordult a lapszámok digitalizálása miatt épp a Népszava volt), ha egy közgyűjtemény megkeresi őket, akkor magukhoz veszik és feldolgozzák a digitalizálásra szánt anyagokat.
Rengeteg tétel szerepel még a kívánságlistájukon, többek között az Ady publikációit őrző Nagyváradi Napló is, amit két ízben már majdnem sikerült megszerezniük. Bíznak benne, hogy eljön majd az az idő is, amikor semmilyen akadálya nem lesz annak, hogy ezeket a történelmi jelentőségű lapszámokat hozzáférhetővé tegyék.
Nem ez az egyetlen folyóirat, amihez egyelőre nem kaptak hozzáférést. Magyar hetilapok is hiányoznak a gyűjteményből. Mint mondják, nem rajtuk múlik, a szándék megvan, amint a másik oldalról is lesz nyitottság azonnal munkához látnak.
Mindannyiunk élete benne van a lapokban
Biszak Sándor szerint a legtöbben még mindig úgy gondolják, hogy az újságok csak a nagyvilág nagy eseményeiről számolnak be, nem hiszik, hogy az ő személyes sorsuknak is nyoma lehet a nyomtatott lapokon. Aztán elkezdenek keresgélni, és megtalálják a hírt, hogy a nagypapa hazatért a frontról, hogy a dédnagyszülők házasságot kötöttek, vagy hogy a helyi újság épp arról számolt be, hogy ők maguk milyen iskolai versenyt nyertek meg. Ilyenformán megannyi személyes történetet is őriznek ezek a lapok, sokan akár családfakutatás során is használják őket.
Ami pedig az egymás mellé illesztette évfolyamokat illeti, úgy véli, önmagában a Baromfitenyésztők lapja még nem lenne érdekes. Viszont, ha mellé teszik például a Gyorsírók lapjának azonos évfolyamát, az Ez a divatot és a Thungsram üzemi lapját, akkor olyan komplex képet kaphatunk arról, hogy milyen volt az élet mondjuk a ’70-es években Magyarországon, ami más forráson keresztül nem lenne hozzáférhető.
