Vona Gábor;kereskedelmi televíziók;árulók;

Vona Gábor elmondta, miért vállalta el az RTL műsorában való szereplést, amikor 20 éve még sóval hintette volna be a csatorna székházát

Lezárta radikális múltját, így a jelek szerint most már belefér, hogy megmártózik a „kereskedelmi mételyben”. 

Az RTL felkérésére vállalta el Az árulók című műsorban való szereplést a Második Reformkor Párt elnöke - írja a hvg.hu a politikus vasárnapi videója alapján.

Vona Gábor azt mondta, sokan kérdezték tőle, hogyan kerülhet egy kereskedelmi televízió műsorába korábbi kijelentései után, ezek azonban közel húsz éve hangzottak el, és azóta lezárta radikális múltját.

A Jobbik akkori elnökeként 2008-ban egy megemlékezésen arról beszélt, hogy ha hatalomra kerülnek, megszüntetik az RTL Klubot és a TV2-t, székházukat pedig földig rombolják. Most közölte, nem ő jelentkezett Az árulókba, hanem az RTL hívta. A felkérés meglepte, ugyanakkor örült neki, mert nagyon szereti a műsor alapjául szolgáló játékformátumot, amelyet párttársaival is szokott játszani.

A döntésen ennek ellenére sokat tépelődött. Azt mondta, pártelnökként nemcsak saját magáért, hanem a Második Reformkor Pártért is felelős, ráadásul Magyarországon ő az első politikus, akit meghívtak a műsorba. Felidézte azt is, hogy valóban elhangzott az a kijelentés, hogy a felesége szerint két nap alatt kiszavazzák, de sok más is elhangzott, ami már nem került be a hírekbe.

Végül úgy döntött, részt vesz a játékban. Arról, hogy ez jó vagy rossz döntés volt-e, azt mondta, mindenki maga alkothat véleményt.

Legnagyobb mértékben az olajszállító tartályhajók felelősek az óceánok szennyezéséért – állapította meg a SkyTruth természetvédelmi szervezet. Azonban a kitermelő infrastruktúra sem ártatlan az ügyben, sőt a vizek mélyén évtizedek óta heverő roncsokból is mindmáig szivárog az olaj.