okosszemüveg;techóriás;Meta;

Okosszemüveggel kukucskálnak a magánszférádba – avagy hol húzzuk meg a határt

Az EssilorLuxottica, a Meta okosszemüvegeit gyártó partnere szerint 2025-ben 7 millió mesterséges intelligenciával működő szemüveget értékesítettek. A Meta a Connect konferenciáján várhatóan új, kamera nélküli okosszemüveggel lép a piacra. A Samsung és a Google is meglepetéssel, közös fejlesztéssel készül. A technológia terjedésével párhuzamosan azonban erősödik a tiltakozás.

A közösségi médiában egyre több olyan videó jelenik meg, amelyet férfiak nőkről titokban vettek fel. S ez rögtön felveti az adatvédelmi jogszabályok jelentette védelem hiányosságait, azaz képtelen a szabályozás lépést tartani a technológia bakugrásaival. Még a szakértő is arra panaszkodik, hogy hiába csekkolod a környezeted és a mozgásokat körülötted, ezeket az okos eszközöket képtelenség időben észrevenni  – nyilatkozta a sajtónak Irina Raicu, a Santa Clara Egyetem alkalmazott etikai központjának internetetikai igazgatója. Nincs módod se beleegyezni, se tiltakozni a felvétel ellen. A felvételt gyakorta úgy készítik, hogy közben eltakarják a kamera világítását.

Ahogy egyre jobban terjed az okosszemüveg, úgy nő velük együtt a tiltakozás is. London, New York és Ausztrália néhány nagyvárosa egyfajta lakmuszpapírrá vált, ahol a vendéglátó- és szórakozóhelyeken kénytelenek voltak korlátozásokat bevezetni, sőt, sok helyen már be is tiltották az okosszemüvegek használatát. Londonban már a buszmegállókban is megjelentek az okosszemüvegek ellen tiltakozó hirdetések. Az egyik ilyen plakát kifigurázza Kylie Jenner Meta-szemüvegeket népszerűsítő reklámkampányát: a modellt csontvázként, röntgenképen ábrázolja, a következő szlogennel: „Mindig figyelünk.”

Egyre több a panasz, hogy a szórakozóhelyeken gyakorlatilag a magánszférájukba gázolnak bele, ahol az ember általában elengedi magát. A népszerű brit pubhálózat, a Wetherspoons mára teljesen kitiltotta az ilyen szemüveghasználatot. Akárcsak a bíróságokon, legfőképp a tárgyalótermekben, ahol augusztus óta hatályos a tilalom. Újabban a mozikban is betiltják az okosszemüvegek használatát a kalózmásolatok veszélye miatt – közölte a UK Cinema Association .

A Meta szerint a szemüveg kamerája nem készít felvételt, ha eltakarják a felvételt jelző fényt.

Korábban a szemüveg képes volt így is videózni. A Meta jelezte, hogy igyekszik kontroll alatt tartani az engedély nélküli felvételek kikerülését a közösségi hálóra, állítólag a TikTokon a leggyakoribbak az ilyen videók.

A cég szóvivője védekezésül azzal állt elő, hogy a szemüvegen bekapcsol a fény, ha felvételt készít, és ezzel jelzi is a környezetének, ezzel szemben az okostelefonok és más kamerák nem rendelkeznek ilyen funkcióval. Tehát tisztességesebb az eljárás.

Sameer Samat, a Google Android-ökoszisztémáért felelős elnöke azt mondta, a vállalatot nem lepte meg a mostani ellenállás. Szerinte nagyon fontos részlet például, hogy a szemüveg hogyan jelzi, amikor felvételt készít, illetve hogy a felhasználók meg tudják-e kerülni ezeket a biztonsági intézkedéseket. A Google Glass okosszemüvege bevezetésekor jó egy évtizede ütközött először GDPR-problémákba, s azóta figyelembe veszi ezeket az aggályokat. A Google szoftverével működő, hamarosan megjelenő Samsung-szemüveg – a Meta termékeihez hasonlóan – szintén manipulációbiztos adatvédelmi jelzőfénnyel lesz ellátva, legalábbis ezt ígérik.

Az adatvédelmi probléma megoldása nem lesz egyszerű – mondta Calli Shroeder, az Electronic Privacy Information Center mesterséges intelligenciával és emberi jogokkal foglalkozó programjának igazgatója.

Ki kellene például fejleszteni egy olyan funkciót, amelyik automatikusan elhomályosítja a felvételen szereplő emberek arcát, vagy amely a videók feltöltése előtt megköveteli az érintettek jogilag érvényes beleegyezését.

Egy másik lehetséges megoldás az lenne, ha a szemüveg felismerné, hol tartózkodik a viselője, és automatikusan kikapcsolná a felvételkészítést érzékeny helyeken, például játszótereken vagy öltözőkben. Ehhez azonban az kellene, hogy a szemüveg önállóan képes legyen érzékelni és értelmezni a környezetét – ami viszont önmagában is újabb adatvédelmi aggályokat vethet fel.

Ugyanakkor a fejlesztések gőzerővel zajlanak, mert ahogy a Meta szóvivője fogalmaz, a szemüvegük lehetővé teszi, hogy az emberek „a pillanatnak éljenek”: zenét hallgathatnak, élő fordítást használhatnak vagy kihangosítva telefonálhatnak. A látássérültek számára pedig óriási segítséget hozott, így használatuk korlátozása jelentős visszalépés lenne. Érdekvédelmi szervezetek – köztük a brit Royal National Institute of Blind People (RNIB) – arra figyelmeztettek, hogy az okosszemüvegek túlzott szabályozása megfoszthatja a vak és látássérült embereket egy fontos akadálymentesítési eszköztől. Az új technológia számos mindennapi feladatban segíthet: például éttermi étlapok böngészésében, utcatáblák elolvasásában vagy a környezet leírásában – közölte az RNIB.

A Counterpoint Research piackutató cég adatai szerint 2026 első felében 212 százalékkal nőtt az okosszemüvegek kiszállítása az előző év azonos időszakához képest. A piacot a Meta vezeti, mintegy 84 százalékos részesedéssel.

Az árak között óriási a szórás. Átlagár 70-80 ezer forint, persze soknyelven beszélőt másfél millió forintért találtunk az interneten. Ami persze nem zárja ki, hogy pár ezer forintért is elérhető a legprimitívebb.

Az emberek feltehetően úgy vannak most ezzel, hogy nem akarnak lemaradni az új technológiák versenyében. Ugyanakkor könnyen előfordulhat, hogy a technológiai vállalatok buborékba kerülnek, mert a termékek piaca fel van fújva.

Mit tud ma az okosszemüveg? 

A piacon alapvetően három kategóriában érhetők el különféle 'tudású' szemüvegek.

A kijelző nélküli AI-szemüvegek a legnépszerűbbek, amelyekben nincs beépített képernyő, működésük a hangra (mikrofon/hangszóró), a kamerára és a beépített mesterséges intelligenciára (AI) épül. A legismertebb példa erre a Ray-Ban Meta. A multimodális eszköz lát és hall: megnézi és lefordítja például az idegen nyelvű étlapot, vagy felismeri és beazonosítja a környezetedben lévő dolgokat. Megkérdezheted a szemüveget az előtted lévő világról. A bonyolultabbakban beépített HD-kamerák vannak, hangutasítással rögzíthetsz 12 MP-es képeket és videókat, akár élőben is közvetíthetsz velük Instagramra vagy YouTube-ra. Az open-ear típus a szárába épített hangszórókkal működik.

A még okosabb készülékeket Heads-Up Display (HUD) szemüvegeknek hívják, amelyek minimális, áttetsző digitális réteget vetítenek közvetlenül a lencsére. Előnyük, hogy például nem kell a telefonodat elővenni, és a szemüvegeden van a telefonkép. Vagy, ha külföldivel beszélgetsz, azzal egy időben a szemüvegeden megjelenik a fordítás.

A Kiterjesztett Valóságnak keresztelt (AR/XR) szemüveget úgy kell elképzelni, mint egy hordható, privát óriásmonitort. Általában kábellel vagy anélkül csatlakoznak egy telefonhoz, laptophoz, játékkonzolhoz. Filmet nézni vagy játszani is lehet rajta.

Mindezekből is látszik, hogy a techóriások, a Meta, a Google és a Samsung célja kiváltani velük az okostelefonokat. 

Zabaron -0,1 fokig hűlt a levegő.