Az Azeri Nagydíjjal folytatódik a Forma-1-es világbajnoki sorozat, ezúttal viszont egy nappal korábban rendezik meg az eseményeket, mivel az országban szeptember 27-én, vasárnap tartják a Nemzeti Emlékezet Napját. Ezen a napon az ország a 2020-as második hegyi-karabahi háború (hivatalos nevén a Hazafias Háború) áldozataira és hősi halott katonáira emlékezik.
Bakuban ez lesz az első szombati verseny, az F1-ben pedig a tavalyi Las Vegas-i után a második. Az időeltolódás miatt a megszokottnál hamarabb kezdődnek majd a napi programok is.
Nem adja fel a McLaren
A 20 esztendős Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) immár 81 pont előnnyel vezeti a világbajnoki pontversenyt csapattársa, George Russell előtt. A brit pilóta korábban arról beszélt, lemondott már a végső győzelem lehetőségéről, a címvédő McLaren eközben tetemes hátránya ellenére nem hagy fel a fejlesztésekkel.
A brit istálló a gyengébb szezonkezdet után az elmúlt hetekben elkezdett magára találni, a címvédő Lando Norris az elmúlt négy versenyhétvégén háromszor is megszerezte a pole pozíciót, két futamot pedig meg is tudott nyerni. Legutóbb Madridban is meg volt a lehetősége a sikerre, de a számára rosszkor életbe lépő virtuális biztonsági autós periódus keresztülhúzta a számításait.
Válságban a Ferrari?
A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo éles kritikát fogalmazott meg a csapat jelenlegi helyzetével kapcsolatban, szerinte hiányzik a határozott vezetői jelenlét. Az olasz sajtó szerint Fred Vasseur csapatfőnök pozíciója megingott.

Lewis Hamilton bajnoki esélyei a nyári szünet óta minimálisra csökkentek, miközben a hétszeres világbajnok és Charles Leclerc között a holland és az olasz futamon is komoly összetűzés alakult ki. Vasseurt számos kritika érte, amiért a jobb összetettbeli helyezés ellenére sem jelölte ki határozottan első számú pilótának Hamiltont.
A hírek szerint a maranellóiak egyelőre nem találnak megfelelő utódot. Többen is Antonello Colettát emlegetik. Az 59 éves szakember 1997 óta dolgozik az olasz márkánál, jelenleg a Hypercar-program vezetője, ugyanakkor a hírek szerint nem hajlik a váltásra.
Hadjar szerződését meghosszabbította a Red Bull
A Red Bull csapata egy évvel meghosszabbította Isack Hadjar szerződését, amelynek értelmében 2027-ben is a francia versenyző ül majd az osztrák istálló egyik autójában.

Az energiaitalosok egy nappal korábban azt is bejelentették, hogy a legutóbbi három futamot csuklóérülése miatt kihagyó 21 éves pilóta visszatér az Azeri Nagydíjra. Hadjar még a Racing Bulls alkalmazásában az előző vb-idényben mutatkozott be a Forma-1-ben, és zárt 51 ponttal a 12. helyen. A biztató kezdéssel a francia rögtön újoncévét követően szintet lépett, és a Red Bullhoz került, amelynek tagjaként 14 futamot követően 71 ponttal a nyolcadik helyen áll a világbajnoki pontversenyben. Mindezt úgy, hogy a nyári szünet óta rendezett három nagydíjon, Hollandiában, Olaszországban és Spanyolországban nem indult, helyette az új-zélandi Liam Lawson vezette az egyik Red Bullt. Hadjar csapattársa, a holland Max Verstappen 145 ponttal a hatodik, a négyszeres világbajnok szerződésének négyéves, a 2030-as szezon végéig szóló hosszabbítását augusztusban jelentette be a Red Bull.
Pilótát válthat a Haas
Sajtóhírek szerint a Haas az év végén meneszti Esteban Ocont, az istálló pedig már gőzerővel keresi az utódját. Egyes források már azt is tudni vélik, hogy a Ferrari brazil juniorjára, Rafael Camarára esett a választás.

A 21 éves brazil pilóta jelenleg a F2-ben versenyez és második a tabellán, lemaradása hét pont az éllovas Nikola Colovval szemben. Amennyiben valóban rá esik a Haas választása, akkor az istálló két Ferrari juniorral vág neki a 2027-es szezonnak, ugyanis Oliver Bearman is élvezi a maranellóiak támogatását.
„Számomra ennek nincs jelentősége. Két gyors versenyzőt akarunk, mert így építhetjük legjobban a csapatot” – jelentette ki Komacu Ajao csapatvezető.
A hétvége programja
Csütörtök:
Első szabadedzés: 10:30-11:30
Második szabadedzés: 14:00-15:00
Péntek:
Harmadik szabadedzés: 10:30-11:30
Időmérőedzés: 14 órától
Szombat:
Verseny: 13 órától
Az előrejelzések szerint csapadékmentes hétvége vár a mezőnyre, a hőmérséklet várhatóan 25-30 Celsius-fok körül alakul majd.

