Szentkirályi Alexandra bukott fideszes főpolgármester- és egyéni parlamenti képviselőjelölt, egyben – s ez nem ellentmondás, de legalábbis ironikus - az Országgyűlés művelődési bizottságának elnöke szégyennek nevezte, hogy a parlament keddi ülésnapján a T. Ház többsége nem választotta meg a Fidesz, illetve a KDNP Médiatanácsba szánt jelöltjeit.
Csak a tiszások, illetve a Mi Hazánk delegáltja kapta meg a szükséges támogatást. Kereszténydemokrata kollégája, Latorcai Csaba - aki szintén az exkormánypárti listareskontónak köszönheti mandátumát - pedig elfogadhatatlannak nevezte a történteket, kiemelve: a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy a frakciók jelöltjeit, akiket előzetesen a bizottság támogatott, a parlamenti szavazáson elutasítsák.
Beköszöntött tehát a diktatúra, állapíthatnánk meg, ha még hinnénk Szentkirályinak és Latorcainak, s ha emlékezetünk hasonlóan rövid és bántóan szelektív lenne, mint a háborgóké.
Csak hát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa történetében éppen a jelenleg felálló grémium az első, melyben tehát helyet kapott ellenzéki (mi hazánkos) jelölt is, ráadásul a kormánypárti delegáltak esetében – először a tanács fennállása óta – a szakmaiság, és nem a párthűség dominált. Ahogyan az elnökké választott Polyák Gábor múltja is arra utal, jelentős változás várható a testület gondolkodásmódjában és működési elveiben.
Ami április 12. óta amúgy természetesen az elvárt minimum, merthogy mindeddig, vagyis a Médiatanács 2010-es megalapítása – egyúttal az Országos Rádió és Televízió Testület beszántása – óta a regnáló Orbán-kormányok a parlamenti kétharmaduk birtokában, különféle jogszabályalkotásokkal, bizottsági praktikákkal saját igényeik szerint formálgatták a szervezetet. És abba – noha a törvény előírja – egyetlen alkalommal sem juthatott be ellenzéki jelölt.
Ráadásul, bár hivatalosan az elnök és a tagok csak 9 évre kaphattak mandátumot, hosszabbítási lehetőség nélkül, a Fidesz-KDNP belecsempészett egy átmeneti rendelkezést is a jogszabályi szövegbe, mely szerint „a Médiatanács elnöke és tagjai megbízatása megszűnése időpontjának az újonnan megválasztott elnök és tagok megbízatásának kezdetét kell tekinteni”. S miután a Fidesz és szatelitcsatlósa nem állított új jelölteket, a régiek maradhattak, 2022-ben pedig ismételten elgáncsolták az ellenzéki összefogás közös próbálkozását. (Na, most már emlékeztek, Szandra és Csaba?)
Így persze cseppet sem meglepő, hogy a Médiatanács az elmúlt bő másfél évtizedben ahelyett, hogy eredeti rendeltetésének megfelelően ellenőrizte és biztosította volna a sajtószabadság érvényesülését az idevágó törvények keretei között, jogszerűen ellátta volna például frekvencia-pályáztatási feladatait, afféle fideszes pörölyként lebegett a hazai sajtó felett.
Vezetői és tagjai a orbáni holdudvar kipróbált-megbízható mamelukjai közül kerültek ki, rendelkezései az ellenzéki sajtó ellehetetlenítését és a pártholdudvar kielégítését szolgálták.
Asszisztáltak a hazai médiapluralizmus megszüntetési kísérletéhez, a közmédia propagandává silányításához, közben arrogánsan hazudozva reagáltak a hazai és külföldi, a sajtószabadságot és a sokszínűséget féltő kritikákra, figyelmeztetésekre. Mindezt természetesen a NER-ben megszokott fiskális nagyvonalúság (khm…) közepette.
Mindezek láthatóan nem jutottak el Szentkirályi és Latorcai képviselőkhöz, esetleg nem érte el az ingerküszöbüket, de még valószínűbb, hogy kifejezetten elégedettek voltak a helyzettel és a rendszerrel, melyről egészen április 12-ig úgy gondolták, örökké tart - de legalábbis még jó néhány esztendőre marad az addigi status quo.
Láthatóan – a kijózanító választási maflás ellenére – bő öt hónap sem volt elegendő, hogy levetkőzzék a régi reflexeket és beidegződéseket, és továbbra is dacolnak a tényekkel. Ami persze a kisebbik baj, a nagyobb, hogy mindezt kamerába is mondják. Aztán csodálkoznak, mert úton-útfélen rendre szembejön a valóság.