Országgyűlés;Baka András;jelölés;legfőbb ügyész;Magyar Péter;

Baka András: Az ügyészség megítélése mélypontra jutott

A Sándor-palota még délelőtt közölte, hogy a köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja a legfőbb ügyészi posztra. Az államfő szerint megszólalásával is súlyt szeretne adni annak, hogy Magyarország mielőbb visszatérhessen a demokratikus működéshez.

Rendhagyó módon kértem az Országgyűlésben megszólalási lehetőséget, ami  a köztársasági elnöknek joga, de a parlamenti gyakorlatban szokatlan. Ezzel is súlyt szeretnék adni annak, hogy mielőbb visszatérhessünk a demokratikus működéshez – fogalmazott az Országgyűlés hétfői ülésén – Közjogi intézményrendszerünket érintő aktuális ügyek című – napirend előtti felszólalásában Baka András. Az államfő előbb arról beszélt, hogy vannak észrevételei az alkotmánybírósági törvény múlt héten elfogadott, már aláírt módosításával kapcsolatban, de nem kívánta késleltetni a törvény elfogadását.

Kiemelten fontos, hogy az Alkotmánybíróság (Ab), az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve, a lehető legszélesebb tekintélyt és közbizalmat élvezze, függetlenségéhez és hiteles, autonóm működéséhez pedig semmiféle kétség ne férhessen. Nem függhet az országgyűlés mindenkori többségének önkorlátozásától. Az alkotmánybírók megválasztásával kapcsolatban szerinte szükséges, hogy a jelölési eljárásnak jogi garanciái legyenek, hogy a tagok kiválasztása a politikai, hivatásrendi és civil szervezeti álláspontok figyelembevételével történjen, hogy kiegyensúlyozott összetételű legyen az Ab – hangsúlyozta.

Baka András kiemelte, hogy az alkotmánybírósági törvényt azért írta alá, és azért nem emelt kifogást ellene, mert szerinte az említett garanciarendszer nem feltétlenül a törvényi szabályozás kérdése, azt a jövőbeni alkotmányozás során kell kialakítani.

Továbbá érezte a parlamenti többség önkorlátozását, de aggályos számára hogy a törvény részletesen meghatározza, miként választja meg az Alkotmánybíróság saját tagjai közül az elnökét, pedig a testület függetlenségét és működésének autonómiáját jobban erősítette volna, ha a törvény e kérdés rendezését az Ab saját belső működési szabályaira, ügyrendjére bízza. Megemlítette, hogy indokolt lehet a szabályozást a 2011 előttihez hasonlóan kialakítani, a jelenlegit átgondolni, adott esetben módosítani,.

A legfőbb ügyész jelölésével kapcsolatban külön szólt a köztársasági elnök.  Amint arról beszámoltunk, a Sándor-palota délelőtt közölte, hogy „az államfő a jelöltek széles körére kiterjedő, alapos tájékozódást követően dr. Szathmáry Zoltánt találta az ügyészi szervezet legfőbb vezetői tisztségének betöltésére a legalkalmasabbnak”. Szathmáry Zoltán 2025 januárjáig fővárosi fellebbviteli főügyészhelyettes, megbízott főosztályvezető ügyész volt, akit Polt Péter akkori legfőbb ügyész áthelyezett a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztályához, és egyidejűleg kinevezett főosztályvezető ügyészé.

Az Országgyűlésben Baka András az ügyészség és a jogállam helyzetéről szólva leszögezte, hogy a magyar ügyészségnek 150 éve ugyanaz a feladata: nem függhet a politikától, politikai vezetőktől szakmailag hitelesnek, függetlennek kell enni, és az állampolgárok bizalmát kell élveznie. Kijelentette, hogy ma nincs meg a bizalom, amit visszaállítani csak következetes munkával lehet, amihez idő és hiteles működés kell.

– Az ügyészség megítélése mélypontra jutott, az a közvélekedés, hogy bizonyos szint fölött megakadt az igazságszolgáltatás. Ez súlyos következménnyel jár a több ezer ügyészre és ügyészségi dolgozóra, de – fogalmazott az államfő – ők nem felelősek azért, hogy az intézmény tekintélye megrendült. Hozzáfűzte, a helyreállítás az állam tekintélyét is érinti, azt, hogy a törvényi keretek között mennyire képes érvényesíteni a jogot.

A köztársasági elnök azt mondta, hogy az ügyészség állapota ma rendkívül rossz, még saját jelenlegi vezetői szerint is. – A szervezeten belül, különösen a Legfőbb Ügyészségen és a Központi Nyomozó Főügyészségen példátlan, kívülről is látható hihetetlen zavar tapasztalható. Az új legfőbb ügyész feladata az lesz, hogy

világos szakmai követelményeket állítson, rendkívüli eltökéltséggel és határozottsággal biztosítsa a törvényes működés feltételeit, helyreállítsa a felelősség rendjét, és olyan intézményi kultúrát teremtsen, amelyben az ügyész számára a szakmai meggyőződés és a törvény az egyetlen igazodási pont 

– emelte ki Baka András.

A legfőbb ügyész jelöléséről azt mondta, hogy azt példátlan széleskörű szakmai konzultáció előzte meg, és arra a következtetésre jutott, hogy az ügyészségen belüli viszonyokban semmi sincs úgy, ahogy látszik. Fontosnak nevezte a Legfőbb Ügyészség és a Központi Nyomozó Főügyészség közötti szakmai kapcsolat rendezését, de nem tagadta, hogy az ügyészi szervezetből ma menekülés zajlik, magát a szervezetről pedig több ügyben is számos belső és külső vizsgálat van.

Az államfő Szathmáry Zoltánról azt mondta, hogy a szándékosan a Legfőbb Ügyészség negyedik vonalából jelölte, mert ő belülről ismeri az ügyészség működését, a szabályokat, a gyakorlatokat, az emberi viszonyokat. – Helyre kell állítani a rendet, amiben a törvény az egyetlen igazodási pont. A szervezetnek csak akkor lesz ereje, ha felelősségi viszonyok tisztázottak, a szakmai vitákat megbeszélik – állította Baka András. Felszólította az ügyészséget és a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt (NVVH), hogy szorosan működjenek együtt a törvényesség és a közvagyon védelmében.

Utóbbival kapcsolatban – feltehetően nem függetlenül a Orbán Viktor volt miniszterelnök megdöbbentő fenyegetésétől – leszögezte, 

hogy „minden külső nyomástól és megfélemlítéstől – hangsúlyozom – megfélemlítéstől mentesen, a munkát végzőket az államnak meg kell védenie”.

Hozzátette, hogy a múlt értékelése csak jogállami eszközökkel lehetséges, de a közpénzzel, közhatalommal való visszaélésnek, a korrupciónak következménye kell, hogy legyen.

A kormányhivatal kisebb bírságot szabott ki, mert a egészségkárosító környezetszennyezés ártalmainak enyhítése sem történhet a munkavédelmi szabályok mellőzésével.