Súlyos sérülést szenvedett Tarcsi Róbert a szombati, a 2-1-es hazai sikert Nyíregyháza-Kisvárda NB I-es mérkőzésen. Oláh Bálint lekönyökölte a 22 éves csatárt, akit hordágyon vitték le a pályáról és le kellett cserélni. Oláh egy sárga lappal megúszta az esetet.
A Nyíregyháza honlapján azt közölte: a kórházban a CT vizsgálatok után kiderült, hogy eltört az arccsontja, a sérülés pedig a szemüreg környékén történt, és Debrecenben, a Szájsebészeti Klinikán meg is kell operálni.
Finna Péter nyíregyházi csapatorvos a Nemzeti Sport megkeresésére elmondta, Tarcsi Róbert – aki pályafutása során először volt kezdő az élvonalban – arcürege beroppant, a szemgolyója pedig elmozdult, ezért jelenleg kettős látása van.

