Lengyelország;buszbaleset;halálos baleset;Forsthoffer Ágnes;Orbán Anita;

Őrizetbe vették a lengyel busz sofőrjét, megalapozott a gyanú, hogy elaludt a volánnál

Tizenketten életüket vesztették, egy ember állapota továbbra is életveszélyes, kilencen pedig súlyos sérülést szenvedtek a vasárnap hajnali 1 órakor az M3-as autópályán történt buszbalesetben – közölte a Népszava megkeresésére az Országos Mentőszolgálat ügyeletes sajtószóvivője. Az ORFK borsodi szóvivője pedig azt mondta el, hogy őrizetbe vették a sofőrt, mert megalapozott a gyanú: a vezető elaludt a volánnál. A közlekedési forgalom újraindult az autópályán. 

A lengyel rendszámú busz 59 utasát, akik között a két sofőr is van, négy borsodi kórházba szállították. Arról egyelőre nem tudott pontos tájékoztatást adni az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője, hogy mind az 59 utas lengyel volt-e azon a buszon, amely az autópályán Nyíregyháza felé tartva a mezőkeresztesi lehajtó utáni szakaszon hajnali 1 óra tájékán felborult. A tömeges baleseti protokollnak megfelelően számos mentőegységet a helyszínre riasztott az országos szolgálat.

Janasóczky Attila rendőrségi szóvivő viszont lapunknak elmondta, hogy csak most kezdődtek meg a papírmunkák, az adatellenőrzések, amelyek alapján beazonosítják a busz utasait.

A szóvivő közölte azt is a Népszavával, hogy újraindult a közlekedés a helyszínen, szabadon járható újra az M3-as.

Megtudtuk azt is, hogy alapos a gyanú, hogy a buszon tartózkodó két sofőr közül az, aki a baleset pillanatában vezette a járművet, elaludt, a férfit, akinek személyét nem fedte fel, őrizetbe vették.

A mentés körülményeiről közölték, hogy civil darukat is bevetettek a huszonnégy tonnás autóbusz mozgatásához. A tűzoltók pedig azon dolgoztak, hogy a busz hátsó tengelyét annyira meg tudják emelni csörlőzéssel, hogy ki tudják emelni az alatta lévő embereket. A mentéssel egy időben a helyszínre melegedőbusz, valamint Lengyelországból egy mentesítőjárat is elindult.

Orbán Anita külügyminiszter kapcsolatba lépett a budapesti lengyel nagykövetséggel az ilyenkor szokásos hivatali ügyintézés gördülékennyé tétele érdekében. Beszélt lengyel kollégájával is és a segítségét ajánlotta fel. A Facebookon pedig ezt írta: „Őszinte részvétem az áldozatok családjainak és hozzátartozóinak, és részvétemet továbbítottam lengyel külügyminiszter kollégámnak is. A sérülteknek mielőbbi felépülést kívánok.

Köszönöm a mentők, a tűzoltók, a rendőrök, a katasztrófavédelem, az egészségügyi dolgozók, valamint a külügyi és konzuli szolgálat munkatársainak megfeszített munkáját." 

Hozzá hasonlón szintén a Facebookon üzent a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, Forsthoffer Ágnes, aki úgy fogalmazott, hogy mély megrendüléssel értesült a 12 életet követelő tragédiáról, majd őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánt.

A 20 darab négytalálatos szelvény egyenként 3 064 165 forintot ér.