Fidesz-KDNP;Havasi Bertalan;Magyar Péter;Tisza-kormány;

Orbán Viktor volt miniszterelnök

Magyar Pétertől követeli vissza lefoglalt szervereit a Fidesz

Magyar Péter és társai a hatósági eljárásba csomagolt önkényes politikai bosszúhadjáratot hagyják abba, a szervereinket meg adják vissza – írta a Népszavának Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség lapunknak küldött friss tájékoztatása szerint a hatóságok jelenleg is elemzik a Fidesz szervereit és elektronikai eszközeit, amelyeket még július végén foglaltak le. Arról érdeklődtünk a bukott kormánypártnál, kaptak-e hivatalos tájékoztatást arról, mikor kapják vissza ezeket, valamint be kellett-e vezetniük valamilyen áthidaló technikai megoldást, hogy a napi frakciómunka, a tagsággal való kapcsolattartás zavartalan maradjon.

Arra is rákérdeztünk, a Fidesz jogi képviselete megtámadta-e a lefoglalási határozatot, tettek-e feljelentést, illetve kaptak-e újabb idézéseket az NKA-ügyben folyó nyomozással kapcsolatban az érintett tisztségviselők.

Havasi Bertalan a Fidesz kommunikációs igazgatója érdemben nem válaszolt, helyette a hivatalos ügyészségi eljárást Magyar Péter miniszterelnöknek tulajdonította.

„Nem változott sem a helyzet, sem a Fidesz álláspontja. Magyar Péterék a hatósági eljárásba csomagolt önkényes politikai bosszúhadjáratot hagyják abba, a szervereinket meg adják vissza!” – közölte Havasi Bertalan.

Mint arról írtunk, a nyomozók július 21-én jelentek meg a Fidesznél és lefoglalták a párt teljes informatikai rendszerét és adatbázisait. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség és a NAV által közösen folytatott eljárás a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli, mintegy 17 milliárd forintos visszaélési botrányhoz kapcsolódik. A gyanú szerint az NKA-nál hűtlen kezelést követtek el, amikor a nyilvánosság elől elrejtve, politikai alapon osztottak ki jelentős összegű támogatásokat. Már több fideszes politikus ellen eljárás indult.

Novák Előd nem a korábbi Fidesz-kormány bűncselekmény gyanúját felvető megrendeléseit firtatja, hanem „a megszokott minősíthetetlen stílusban uszít különböző kisebbségek ellen” – írta egy írásbeli kérdésre adott válaszban a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.