Venyiamin Kondratyev, a régió kormányzója elmondta, hogy a Krasznodari határterületet több száz drón bevetésével végrehajtott, átfogó ukrán támadás érte, melynek nyomán Novorosszijszkból, Anapából, Gelendzsikből és a Tyemrjuki járásból is becsapódásokat jelentettek. Független hírcsatornák szerint novorosszijszki lakosok sorozatos robbanásokról számoltak be, miközben az orosz légvédelem megpróbálta visszaverni a dróntámadást.
Novorosszijszk jelenleg az orosz Fekete-tengeri Flotta fő haditengerészeti bázisa. Oroszország azután kényszerült átcsoportosítani ide flottája döntő részét, hogy Ukrajna ismételten támadta a megszállt Krím félszigeten állomásozó hadihajóit, illetve az ott lévő haditengerészeti infrastruktúrát.
Volodimir Zelenszkij elnök bejelentette, hogy az ukrán erők „különleges műveletet” hajtottak végre, amelynek a célpontja egy novorosszijszki haditengerészeti bázis volt, több mint 300 kilométerre a frontvonaltól. Közlése szerint Ukrajna a támadásban Paljanyicja típusú sugárhajtású drónokat, Nyeptun hajóelhárító cirkálórakétákat és tengeri drónokat vetett be. Az ukrán erők orosz légvédelmi állásokat, mólókat és kikötői létesítményeket támadtak – tette hozzá az elnök.
„Nem lesz biztonságban a megszálló flotta és az azt támogató összes infrastruktúra sem, amíg az orosz agresszió folytatódik” – írta Zelenszkij az X-en.
A novorosszijszki támadásban meghalt egy 8 éves kisfiú, nyolc ember, köztük egy gyermek pedig megsebesült – mondta Kondratyev. A kormányzó hozzátette: a lehulló drónok törmelékei 21 lakóépületet és négy üzletet rongáltak meg.
Szemtanúk Novorosszijszk-szerte tomboló tüzekről számoltak be. Állításuk szerint a megrongálódott helyszínek között van egy gabonaterminál, a seszkariszi olajterminál és az orosz Fekete-tengeri Flottát kiszolgáló kikötői infrastruktúra is – írta Telegram-csatornáján az Exilenova Plus nevű ukránpárti nemzetközi elemzőcsoport.
Robbanásokról számoltak be a megszállt Krímben is. A Szevasztopol melletti Balaklava hőerőmű közelében több robbanást is hallottak – közölte helyi lakosokra hivatkozva a Crimean Wind elnevezésű csatorna. A csatorna szerint a Krím északi részén egy katonai egység is lángokban állt a támadást követően.
Keletebbre a jelentések szerint nagyszabású dróntámadás zajlott a Krími híd közelében is, amely a megszállt félszigetet Oroszország Krasznodari határterületével köti össze – írta a Kyiv Independent ukrán hírportál, amely azonban nem tudta megerősíteni a jelentéseket.
Az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy légvédelme 502 ukrán drónt semmisített meg az augusztus 12-ére virradó éjszaka az említett régiók mellett a Belgorodi, Brjanszki, Kalugai, Kurszki, Lipecki és Orjoli területet is beleértve.
A háború elérte Moszkvát, az ukránok megtalálták a módját, hogyan kopoghatnak be a vérontáshoz rideg közönnyel viszonyuló oroszokhoz
