Volodimir Zelenszkij szombat esti videóüzenetében kijelentette, hogy Oroszország 30 ezer észak-koreai katonát akar bevetni a több mint négy éve tartó háborúban. Az ukrán elnök a közösségi médiában azt is közölte, hogy orosz műholdak segítik Iránt a közel-keleti támadások irányításában. – Látjuk Moszkva együttműködését Észak-Koreával is. Oroszország további 30 ezer észak-koreai katonát akar bevetni – mondta Zelenszkij, hozzáfűzve: Oroszország voronyezsi régiójában június óta folynak az előkészületek a fogadásukra. A Moszkva és Phenjan közötti kölcsönös védelmi megállapodás értelmében a Kim-rezsim 2024-ben mintegy 14 ezer katonát küldött Oroszországba, hogy a Kurszki területen harcoljanak az orosz erők oldalán Ukrajna ellen.
Volodimir Zelenszkij szerint Észak-Korea arra készül, hogy új ballisztikusrakéta-indítókat szállítson Oroszországnak. „Ez nem csupán Ukrajnára nézve jelent fenyegetést. Moszkva segít Észak-Koreának megtanulni, hogyan kell háborút viselni, fejleszteni a fegyvereit, és valódi harci tapasztalatot szerezni azok használatában” – mondta, rámutatva, hogy ez fenyegetést jelent Ázsia minden olyan országára nézve, amely Észak-Korea rakétáinak a hatótávolságán belül fekszik.
Az ukrán elnök szombaton az X-en arról is beszámolt, hogy Ukrajna észlelte: Oroszország a Közel-Keleten végzett műholdas megfigyeléseinek eredményeit továbbítja Iránnak, hogy az képes legyen támadásait irányítani a régióban. „Július eleje óta aktív orosz műholdas megfigyelést észleltünk az Öböl-államok és az ott található amerikai katonai létesítmények területén. Ezek a felvételek később Iránban is megjelennek” – közölte az ukrán elnök, aki hangsúlyozta, hogy egyértelmű összefüggés van Oroszországnak ezekről a helyszínekről készített műholdas felvételei és az iráni támadások között.
Volodimir Zelenszkij – derül ki a Kyiv Independent beszámolójából – egyébként beszámolt arról is: az ukrán hadsereg odavágott az oroszországi Tyumenyi területen fekvő kőolaj-finomítónak, a Wildberries orosz online áruház jekatyerinburgi logisztikai központjának, egy rosztovi üzemanyagraktárnak és egy kirovi ipari parknak is, ahol az orosz hadsereg beszállítói működnek.
„Moszkva el fog esni” – Három nap alatt az orosz árnyékflotta 19 hajójára csaptak le Robert Brovdi drónjai az Azovi-tengerenTizenegy halálos áldozata és 16 sebesültje van egy üdülőközpont elleni péntek éjszakai dróntámadásnak Zaporizzsja orosz fennhatóság alatt álló részén – közölte szombaton Jevgenyij Balickij, a régió Oroszország által kinevezett kormányzója. Az Azovi-tenger partján, Melitopol közelében lévő kirilivkai üdülőtelepet ért támadásról Jevgenyij Balickij a Telegramon számolt be. „Az ellenség látta és felfogta, hogy kit vesz célba” – hangsúlyozta a kormányzó, polgári célpontok támadásával vádolva az ukrán egységeket. A 11 halott között négy gyerek is volt, és a sebesültek között is vannak gyerekek. Az orosz nyomozó hatóság terrorcselekmény gyanújával indított eljárást az incidenssel kapcsolatban – közölte a RIA orosz állami hírügynökség.

