Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról - közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szombaton.
Tarr Zoltán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi elnökével folytatott megbeszéléséről a Facebook-oldalán azt írta: közös meggyőződésük, hogy a kultúra és az oktatás támogatása, valamint a közösségek önrendelkezésének megerősítése elengedhetetlen a jövőjük szempontjából.
A miniszter a nap folyamán közölte, hogy Erdélybe utazik, ahol magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi élet vezetőivel találkozik, valamint megnyit egy Petőfi Sándorral foglalkozó múzeumot Segesváron. Útjára elkísérte Kalla Zsuzsa, a a tárca közgyűjteményekért felelős helyettes államtitkára.
Markó Béla: Erdélyi tanulságok
