Ságodi Attilát nevezte ki a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatójának Kaputány István – derül ki a gazdasági és energetikai miniszter péntek délutáni Facebook-posztjából.
E szerint Ságodi Attila a stratégia, a vállalatvezetés és az energiaszektor területén szerzett több mint 25 éves tapasztalatával, valamint a nukleáris technológiák terén felhalmozott mélyreható szakértelmével „kivételesen felkészült” arra, hogy a Paks II. projekt következő szakaszát irányítsa. Pályafutása során számos nagyszabású stratégiai, szabályozási, irányítási és működési átalakítási program sikeres megvalósítását vezette komplex üzleti és iparági környezetben, ezért Kapitány István elvárja tőle, hogy biztosítsa az átlátható irányítást, a költséghatékony projektmegvalósítást, valamint a nukleáris biztonság, a minőségbiztosítás és a szabályozói megfelelőség legmagasabb szintű érvényesülését.
Kinevezése előtt Ságodi Attila dolgozott az EY-nak, a KPMG-nek és a Boston Consultingnak is.
Kapitány István pénteken korábban tett bejelentést arról,, hogy Jákli Gergely eddigi vezérigazgatót felmenti a tisztségéből
700 milliárd forintot már elszórtak rá, Paks 2 most az évtized legnagyobb pénzügyi kockázatával fenyegetFelmentette a Paks II. Zrt. vezérigazgatóját Kapitány István
