Fidesz;Polgár Judit;önkény;Mikecz Dániel;Tisza Párt;

„A Tisza aktív támogatói jelentős autonómiával rendelkeznek, Magyar Péterrel is hajlandók szembemenni”

Mikecz Dániel politológus szerint a Polgár Judit lehetséges államfőjelöltsége körüli vita megmutatta a Tisza közösségi médiában aktív támogatóinak autonómiáját. Úgy látja, Magyar Péter politikai imázsa akkor sérülhet, ha később is részvételt ígér, de a támogatók véleménye nem befolyásolja a döntéseket.

Új jelenségnek nevezte Mikecz Dániel, hogy Magyar Péter a saját támogatói körében érzékelhető ellenállás hatására lépett vissza Polgár Judit  jelölésétől a köztársasági elnöki tisztségre.

A politológus a Népszava Törésvonal című műsorában arról beszélt, hogy a közösségi médiában megjelenő reakciók ugyan nem általánosíthatók a Tisza valamennyi aktivistájára, mégis azt jelezték: a párt elkötelezett hívei nem követik feltétlenül mindenben a vezető döntéseit.

A szakértő szerint a kulturális és politikai elit egy része inkább támogatta Polgár Judit jelölését, miközben több tiszás aktivista azt kifogásolta, hogy elmaradt a korábban meghirdetett társadalmi részvétel. Vita alakult ki arról is, milyen közéleti múlttal és tapasztalattal kellene rendelkeznie egy köztársasági elnöknek.

A politológus úgy értékelte, Magyar Péter politikai imázsa akkor nem sérül, ha a Tisza a későbbiekben valóban számol a részvételi igényekkel. Ehhez arra lenne szükség, hogy a párt a következő fontos döntéseknél, például az alkotmányozás vagy az új államfő kiválasztása során valóban megnyissa a folyamatot a társadalmi részvétel előtt. Ha ismét véleményeket kérnek, majd ezek érdemben nem befolyásolják a döntést, megkophat az az imázs, hogy a párt változtatni akar a magyar politika működésén.

A Polgár Judit körüli történetben két politikai üzenet kapcsolódott össze. Az egyik maga a részvételi döntéshozatal ígérete volt, a másik a sakkozó személye. Mikecz Dániel szerint Magyar Péter számára Polgár Judit függetlensége lehetett vonzó: sikereihez nem kellett a magyar államra támaszkodnia, pártpolitikai szerepet pedig korábban nem vállalt.

A politikai előélet hiánya azonban nem jelent automatikus elfogadottságot. A közösségi médiában megjelenő bírálatokból az látszott, hogy sokan olyan államfőt szeretnének, akinek van közéleti, társadalompolitikai vagy államigazgatási tapasztalata, és akiről tudható, milyen országképet képvisel. Felmerült az az elvárás is, hogy a köztársasági elnök ne csupán aláírja a kormány döntéseit, hanem annak tényleges intézményi ellensúlya legyen.

Mikecz Dániel szerint a jelölési folyamatból hiányzott annak előzetes tisztázása, hogy egy politikai és alkotmányos átmenetben milyen szerepet szánna a Tisza az államfőnek. Magyar Péter a Sulyok Tamással szembeni kritikáival megemelte a tisztség politikai jelentőségét, de nem maradt idő szélesebb vitára arról, milyen végzettség, tapasztalat vagy közéleti karakter tehet valakit alkalmassá a posztra.

A politológus azt is méltatlannak nevezte, hogy Polgár Judit más témájú Facebook-bejegyzései alatt egyes hozzászólók már a még hivatalosan át sem adott felkérés elfogadásáról vagy visszautasításáról próbálták meggyőzni. Ugyanakkor szerinte a vita azt bizonyította, hogy a Tisza közösségi médiában aktív támogatói jelentős autonómiával rendelkeznek, és Magyar Péterrel is hajlandók szembemenni. Ebben az ügyben így éppen a kormányfő saját támogatói töltötték be az ellensúly szerepét.

A beszélgetésben kitértünk a Fidesznek  önkényről és az alkotmányos rend megszűnéséről szóló kommunikációjára is. Mikecz Dániel szerint előrelátható volt, hogy a párt joggal való visszaélésként mutatja majd be „az orbáni mélyállam és a fideszes politikai gépezet” lebontását. Ez a keretezés összetarthatja a megmaradt fideszes tábort, az ingadozó vagy a politikához lazábban kapcsolódó választók meggyőzésére azonban szerinte kevésbé lehet alkalmas.

A politológus különbséget tett az egyéni korrupciós ügyek és az állami erőforrások elosztását meghatározó, rendszerszintű működés között. Úgy vélte, utóbbi feldolgozása a korábbi döntéshozók felelősségét is felvetheti. Egy folyamatban lévő nyomozásban végrehajtott szerver- vagy adathordozó-lefoglalás önmagában akkor is indokolt lehet, ha végül nem vezet vádemeléshez. Ha azonban végül nem kerül sor vádemelésre, az igazolhatja a Fidesz önkényről szóló narratíváját.

László Róbert, a Political Capital elemzője szerint a korábbi kormánypárt egyelőre még értelmezhető politikai erő, de vezető politikusainak távozása és a megújulásra képes szereplők hiánya további eróziót jelez.