Fidesz;Orbán Viktor;önkény;Tisza Párt;

Orbán Viktor: Ahogy nő az önkény, úgy növekszik a Fidesz támogatottsága

Szerinte ez a politika egyik fizikai törvénye.

Nem a Fidesz akarja diktálni az ellenállás politikai tempóját - jelentette ki a Fidesz elnöke egy keddi sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor azt mondta, egy önkényuralmi rendszert csak azok tudnak megváltoztatni, akiknek a szavazatával létrejött. Mindez azért lett így, mert a magyar emberek nagy többséggel a Tiszára szavaztak. A kérdés ezért az, hogy a Tiszára szavazók meddig tűrik a politikai önkényt - mondta. A Nemzeti Kulturális Alappal (NKA) kapcsolatos ügyet koncepciós eljárásnak tartja, amely az erősödőfélben lévő Fidesz ellehetetlenítését célozza. 

„Ahogy az önkény erősödik, úgy nő a Fidesz támogatása. Ez egy közlekedőedény. A politikának vannak fizikai törvényei (...) ahogy az önkénnyel szembeni ellenállás nő, úgy fog erősödni az ellenzéki párt is, mert hát ki más erősödne, ha nem azok, akik ellenállnak az önkénynek”

- fogalmazott.

A korábbi miniszterelnök megerősítette, hogy az Egyesült Államokban folytatott hivatalos és nem hivatalos tárgyalásokat is, ám ezekről nem közölt részleteket.

Ahol Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter jelenlétére is számítanak.