Transparency International;állami hirdetések;Miniszterelnöki Kabinetiroda;Balásy Gyula;

Több mint félmilliárd forintnyi állami hirdetéshez jutott fél év alatt az Origo

De mások mellett jól járt a Mandiner.hu és a Bors Online is.

Összesen legalább bruttó 9 milliárd forintot csatornázott ki az online és nyomtatott sajtóhoz kormányzati hirdetésekkel tavaly április és december között az állam. A televízióban sugárzott reklámokra 7,1 milliárdot, a rádióban 1,1 milliárdot költött, social médiában pedig 246 millióért vásárolt üzeneteinek felületet – írja a 444. A portál ugyanis a Transparency International közérdekű adatigénylése nyomán olyan dokumentumokhoz jutott hozzá, amelyek a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2025-ben kötött médiavásárlási szerződéseinek egy részét mutatják be.

A dokumentumok szerint a tárca Balásy Gyula két cégén, az azóta csoportos leépítéseken átment New Land Medián és a Lounge Designon keresztül vásárolt reklámfelületeket, jellemzően a Fideszhez közel álló sajtótermékekben. Az adatigénylés részeként a portál 15 kormányzati kampány részletes médiatervét ismerhette meg.

A 444 összesítése az online és a nyomtatott sajtóra, azon belül is a nagyobb országos médiumokra, valamint a közösségi platformokra koncentrál. Eszerint

az Origo végzett az első helyen, a portál tavaly legalább 557 millió forintnyi állami hirdetéshez jutott – vagyis önmagában többet kapott, mint a második helyezett Mandiner.hu (390 millió) és a harmadik Bors Online (csaknem 246 millió) együttvéve.

De kiderült az is, hogy

  • a harmadik a 2024-ben Vaszily Miklós portfóliójából a Mediaworkshöz került Pesti Srácok (közel 199 millió),

  • a negyedik a Magyar Nemzet nyomtatott kiadása (majdnem 184 millió),

  • majd a magyarnemzet.hu (több mint 179 millió),

  • a metropol.hu (166 millió),

  • a nyomtatott Metropol (több mint 160 millió),

  • és a ripost.hu (csaknem 156 millió) következik,

  • az első tízbe még a demokrata.hu (több mint 154 millió) is be tudott kerülni.

A dokumentumok alapján

  • a demokrata.hu és a nyomtatott Magyar Demokrata együtt közel 198 millió forintnyi állami hirdetést kapott, ami nagyjából annyi, mint amennyi a Pesti Srácoknak jutott.

  • az összesítésben a Hír TV csak mint hírportál szerepel, a televíziós reklámköltések nélkül. Az online felületre így is 154 millió forintot költöttek el az állami hirdetésekre.

  •  tavaly az Index mindössze egyetlen állami kampányból részesült.

  • az állam a Google hirdetési rendszerében 136 millió, a Facebookon pedig további 103 millió forintot költött, vagyis a két amerikai technológiai óriás önmagában több állami reklámpénzt kapott, mint számos országos magyar lap vagy hírportál. Ugyan a két óriáscég tavaly október óta beszüntette a politikai hirdetések értékesítését az unióban, a kabinetiroda tovább fizette a megbízásokat „általános social hirdetésekre” még tavaly augusztus és december között is, Balásy cégein keresztül, akik ezért 15 százalékos ügynökségi felárat számoltak fel.

  • közel 8 millió forint jutott a TikTokra is. A platform saját hirdetési szabályzata elvileg nem engedélyezi a fizetett politikai reklámokat, ugyanakkor kivételt tesz a kormányzati szervekkel, azok közvetlen TikTok-egyeztetés és hitelesítés után hirdethetnek a platformon. Azt nem tudni, hogy a Magyarország Kormánya esetében ez megtörtént-e, vagy egyszerűen átcsúszott a rendszeren.

  • tavaly év végén az egészségügyi kommunikációra külön rákapcsoltak: szeptember és december között bruttó 10 millió forintért reklámozták dr. Kőnig Róbert gyermeksebész tartalmait a közösségi médiában, valamint havonta 7,3 milliót költöttek ugyanitt az „egészségügyi kommunikáció menedzselésére” is.

Utóbbiak esetében továbbra is várják az általuk megjelölt kedvezményezett szervezetek számlaszámát.