Dustin Hoffman;Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál;Juliette Binoche;Harvey Keitel;Jirí Bartoska;Maggie Gyllenhaal;Jesse Eisenberg;

A romák csehszlovákiai kényszersterilizációjáról készült film

Ma indul a régió legfontosabb filmfesztiválja

Magyar koprodukció is versenyez a patinás Kristály Glóbuszért Karlovy Vary-ban.

Karlovy Vary nemzetközi filmfesztiválja továbbra is a régió mozgóképes eseménye – mi más lehetne az üzenet, amikor a rendezvény jubileumi hatvanadik kiadását különlegesen erős programmal indítják. Immár harminckét éve, hogy Jirí Bartoska, az akkor épp nagyon népszerű színész átvette a rendszerváltás után haldokló rendezvényt és az állami támogatás okos felhasználása mellett üzletileg működő rendszert épített fel, mely a mai napig ragyogóan működik.

Bartoska két évvel ezelőtt elhunyt, ám addigra gondosan előkészítették a rendezvény szervezői, hogy a következő generációs – Karel Och művészeti igazgató és Kryštof Mucha cégvezető  – gond nélkül átvegyek a rendezvény irányítását. Idén pedig azzal erősítik a brandet, hogy meglepően sok sztárt hoznak el a csehországi fürdővárosba. Nézzük csak meg, ki lesz ott a ma esti nyitón: a fesztiváligazgató különdíját kapó Maggie Gyllenhaal színésznő-rendező, az ugyanezt a díjat kapó szintén színész-rendező Jesse Eisenberg és az életműdíjat étvevő Dustin Hoffman, aki szombaton még a Mike Nichols rendezte, 1967-es Diploma előtt című alkotását is felvezeti a közönségnek – de az előre jelezték a szervezők, hogy „sajtótevékenységet nem fog végezni”. De később tiszteletét teszi a fesztiválon Harvey Keitel, Robert Richardson, Kevin Bacon, Kyra Sedgwick, Juliette Binoche és Jeffrey Wright is – ilyen felhozatallal Karlovy Vary az élre ugrott a régió fesztiválok között, már ami az egy négyzetméterre jutó sztárok versenyét illeti.

Az alapvető kérdés, hogy az 1946-ban alapított, kifejezetten a régiós alkotásokat a nyugati művekkel versenyeztető fesztiválon – noha ez a szerep a rendszerváltás után kissé csökkent, az East of the West szekció megszűntetésével – van-e a versenyben magyar film. Hazánk koprodukciójában készült az 1980-as évek Csehszlovákiájának egyik legsúlyosabb ügyéről, a romák kényszersterilizációjának gyakorlatáról az Only Beautiful Things to Look At (Forrás), amelynek rendező-forgatókönyvírója Ivan Ostrochovský, melyet most a hivatalos versenyben mutatnak be. A film főhőse egy orvosnő (Anna Geislerová cseh színésznő remek alakításában), aki az 1980-as évek közepén egy járási kórházban dolgozik. Kiégett házasság és megrekedt karrier fogságában él, ideje nagy részét a betegeinek szenteli. Újszülötteket segít világra és abortuszokat végez. Emellett roma nők sterilizációját is elvégzi – anélkül, hogy ők teljesen tisztában lennének a következményekkel. Egy új barátság egy fiatal, szabad szellemű ápolósegéddel azonban arra készteti, hogy más fényben lássa a dolgokat. A dráma Csehszlovákia történelmének egy máig feldolgozatlan fejezetét tárja fel: azt az időszakot, amikor a szocialista állam döntötte el, kinek lehet gyermeke, és kinek nem. A látványtervező Lódi Csaba, aki korábban olyan nemzetközi sikerekben is dolgozott, mint A brutalista és a Dűne. Dramaturgja Zabezsinszkij Éva, maszkmestere Novák Balázs, gyártásvezetője Krékits Péter. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült koprodukció magyar producere Berkes Júlia, executive producere Petrányi Viktória.

A jövő zenéje kapcsán is van magyar részvétel: az idei KVIFF Central Stage programba válogatott készülő filmek, mégiscsak valamiképpen erősítik a közép-európai koprodukciók kissé elvesztett fókuszát. A jelenleg bemutatás előtt álló, fejlesztési, gyártási vagy utómunka-fázisban lévő projektek közé bekerült Groșan Cristina gengszterfilmje, a Lesdenzero, valamint Michal Blaško Cowgirl című munkája is, amely szlovák–cseh–magyar koprodukcióban készül. A produkcós pitcheken (reprezentációs bemutatáson) túllépve a projekteket interaktív beszélgetések kísérik, amelyek az alkotók pályájára és a résztvevő országok közötti koprodukciós lehetőségekre is kitérnek. A fejlesztés alatt álló, legígéretesebb filmeket egy nemzetközi zsűri választja ki, ezek jogosultak lesznek a húszezer euró értékű Eurimages Co-Production Development díjra. A résztvevő projektek emellett a UPP és a Soundsquare vezető utómunka-stúdiókkal kötött partnerség révén különleges utómunka-kedvezményekhez is hozzáférhetnek. Azok a filmek, amelyek megfelelnek a Czech Audiovisual Fund 35%-os digitális produkciós ösztönző feltételeinek, további 15%-os kedvezményt kapnak a két stúdió teljes körű utómunka-szolgáltatásaiból.

Kiközösítettek, imitált harcok és történelmi lehetőségek: Az első két hónap tanulságairól Szilágyi Ákos beszélt lapunknak. Interjú.