gyerekek;autizmus;Budapest Pride;Dúró Dóra;

Kitől kell megvédeni a gyerekeket?

Dúró Dóra egy Facebook posztban kelt ki a szombati Pride felvonulás után a „normalitás” és a „magyarság jövőjének” védelmében. Ez talán nem is meglepő a Mi Hazánk politikusától. Amióta a Fidesz is a szélsőjobb tájékán igyekszik levadászni magának a maradék potenciális szavazókat, muszáj belekapaszkodni azokba a témákba, amik alkalmasak annak az egyre szűkülő kisebbségnek a hergelésére, akik még vevők a szexuális kisebbségek elleni gyűlöletkeltésre. Ennek a bizonyos normalitásnak a jegyében sikerült egy olyan képet is posztolnia az eseményről, amelyen három kisgyerek szerepel – a Dúró által eredetileg közzétett képen az arcuk kitakarása nélkül. Bár a képviselő azóta törölte a fotót, kiderült, a gyerekek autisták, és édesanyjuk azért is vitte el őket a felvonulásra, mert számukra a Pride a másság elfogadásáról szól, a szó minden értelmében. A poszt alatt természetesen hemzsegnek a szülőket gyalázó kommentek. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt feltételezzük, ez volt a cél.

Dúró Dóra ezzel a lépésével nem egyszerű érzéketlenségről és az erkölcsi mércéjének teljes félrecsúszásáról tett tanúbizonyságot, de ráuszította a követőit a kiskorú, sérülékeny gyerekekre, akiknek vélhetően a személyiségi jogait is megsértette, politikai haszonszerzés céljából. Dúró a gyerekek képzelt fenyegetések elleni védelmére építette közéleti karakterét – ha éppen ott látja a fenyegetést, könyvdarálással –, miközben a biztonságukról, hagyományos családmodellről és egészséges társadalomról papol. Mégis éppen a Mi Hazánk az, akinek képviselői rendszeresen hagyják figyelmen kívül a gyerekek érdekeit, sőt kifejezetten veszélyes gyakorlatot támogatnak, amikor például az oltáselleneseknek tetsző üzeneteket fogalmaznak meg. (Miközben Novák Előd gyermekorvosként működő testvére szerint a saját gyerekeiket oltatják.) Ennek a pártnak a képviselői voltak azok is, akik az Országgyűlés alakuló ülésén faképnél hagyták a zömében hátrányos helyzetű gyerekekből álló sükösdi tamburazenekart, árnyékot vetve ezzel egy valóban felemelő pillanatra. A magyar gyerekeket valójában azoktól a teljesen erkölcstelen politikusoktól kellene megvédeni, akik a károkat nem mérlegelve gyalogolnak át rajtuk néhány plusz szavazatért.