időjárás;előrejelzés;figyelmeztetés;felhőszakadás;zivatar;

Képünk illusztráció

Zivatar, felhőszakadás és jégeső jöhet, néhol már másodfokú figyelmeztetés van érvényben

Eközben 30 fok feletti maximumokat mérhetünk.

Az érkező hidegfront miatt – mely csak csütörtökre vonul át felettünk – nagyobb területen növekszik a záporok, zivatarok kialakulási esélye, akár heves zivatar is lehet – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.

Szerdán többórás napsütés várható az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhők mellett, de északnyugaton felhősebb maradhat az ég. Délelőtt kevesebb helyen, míg délutántól elszórtan számíthatunk záporokra, zivatarokra, főként az Északi-középhegység tágabb térségében. Estétől nyugat felől megvastagszik a felhőzet, ekkor már egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar, délnyugaton heves zivatar kialakulására is van esély.

A várható zivatarok miatt Somogy, Tolna és Baranya megyére másodfokú, míg az ország többi részére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Négy megyében (Fejér, Somogy, Tolna és Baranya) felhőszakadásra is számítani kell.

A jellemzően déli, délnyugati szél napközben többfelé megélénkülhet, majd késő délutántól a Dunántúlon egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, amelyet erős, akár viharos, erősen viharos lökések kísérhetnek. Néhol jégeső is lehet.

A hőmérséklet délután általában 27 és 34 fok között valószínű, de északnyugaton és az északi határ mentén ennél pár fokkal alacsonyabb értékek is várhatók. Késő estére hazánk északnyugati felén nagyrészt 13 és 20, máshol 20 és 25 közé hűl le a levegő.

Senki se reménykedjen, mindenkinek mennie kell dolgozni hétfőn.