szóval nap nap után ez történik, eldöntöm, soha
többé, de azért mégis… mert nem volt elég. és igen,
valóban kínos, hogy már fejből is tudjuk, hogy melyik
pornófelület videóit nem konvertálják le az ingyenes
átalakító site-ok sima mp4-re, de most mit tehetnénk,
persze, ennek már rég semmi köze nincs a szeretethez,
de most abban sem vagyunk biztosak, hogy egyáltalán
minket szerethet még valaki a világon. napról napra bő
turhával csulázza le itt valaki a szeretetet… mi pedig
csak tapsolgatunk a legújabb művészetnek, mint
vigyorgó, kiéheztetett csimpánzok egy pusztán
véletlenül dagadtra nőtt banán látványának,
amit kivetítenek nekik esténként a híg
fekáliával átáztatott állatkertekben.
üdvözlény, szabadság, nap nap
után leszel instant
talk-show.
én azért házilag, szóval „csak úgy a magam módján,” tudod,
hogy van ez, nap nap után begyújtom a rezsón a tisztítótüzet
és jólesik arra gondolnom, hogy csak azért élhetek még,
mert valaki ezt kéri tőled, uram, aki nem én vagyok,
de akkor valójában ezt most ki fogja eldönteni!?
te mindent tudsz, így azt is, hogy a legnagyobb
rémálmom a börtön, de ez azt jelentené,
hogy hamarabb választanék egy jó kis
halálbüntetést, mint inkább egy
tényleges életfogytot? és ha már
itt tartunk, miért csak a halál
után jöhet a tisztulás?
és nap nap után belenézek a sóvárgás
sötétbarna szemeibe is, úgy vizslatjuk
egymást, mint clint eastwood és eli
wallach, persze van ebben egy kis
betyári huncutság is, mert félni
félünk ugyan, de azért jó
barátok vagyunk már
évek óta.
„majd rendbe jön minden,” súgja nekem
a tükörképem olyankor, amikor úgy állok
elé a fürdőszobában, hogy kínomban
egy rozsdás olló hegyével
kapargatom neki
a homlokom.
és azért még napról napra megnyitom újra
és újra ugyanazokat az oldalakat és mindig
elolvasom ugyanazokat a fórumokat, mert
szüntelenül keresem a sivár, alacsony
költségvetésű horrorfilmekben annak
a szeplős vörös hajú kislánynak a
tekintetét, akibe még az óvoda
nagycsoportjában voltam
szerelmes, és ez is nevezhető
reménynek… múzsaidőben
hallgatnak a gépfegyverek.
