korrupció;dokumentumfilm;reakció;Magyar Kétfarkú Kutya Párt;Kovács Gergely;

Kovács Gergely: Az életben nem loptam el semmit a párttól

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke élő közvetítésben reagált Az ebek ura című dokumentumfilmben ellene felhozott vádakra. Állítása szerint a Tiborcz Istvánnal való megbeszélésének nem volt köze ahhoz, hogy két nappal később elbocsátotta a hegyvidéki  átvilágítási biztosát.

Húsvét hétfőjén jelent meg a YouTube-on Mérő Vera aktivista és Kőszegi Tamás rendező dokumentumfilmje, Az ebek ura. A filmben a Magyar Kétfarkú Kutya Párthoz köthető emberek, önkormányzati képviselők, volt párttagok és „passzivisták” beszélnek korábbi sérelmeikről és a párttal kapcsolatos korrupciógyanús ügyekről. A filmben megfogalmazott vádak középpontjában leginkább Kovács Gergely társelnöke Budapest XII. kerületének a polgármestere áll. A politikus elismerte, keresték a dokumentumfilm készítői, hogy reagáljon az elhangzottakra, azonban nem élt a lehetőséggel. Elmondása szerint azért nem, mert nem akarta legitimálni a filmet azzal, hogy az egyes blokkok végén magyarázkodik. A társelnök így végül szerda este egy élő közvetítésben reagált a vádakra.

Kovács Gergelyt 2024-ben választották meg polgármesternek. Azzal kampányolt, hogy fel fogja tárni az előző, fideszes városvezetés korrupciógyanús ügyeit. Az ebek ura – és korábban egyébként a 444 is – ehhez képest bemutatta, hogy társelnök a fideszes képviselőkkel együtt leszavazott egy átvilágítási bizottság felállításáról szóló javaslatot. A polgármester reakciójában elmondta, hogy nem látta értelmét egy politikusokból álló testület felállításának, hiszen a képviselők nem értenek annyira a közbeszerzésekhez, hogy ilyen ügyeket fel tudjanak tárni.

Attól mert papírokat nézegetsz, nem fogsz korrupciót látni 

– vezette fel a polgármester a törvényesített lopás témakörét. Kifejtette, hogy ugyan látják a túlárazott szerződéseket, de nem tudják bebizonyítani, hogy szabálytalanság történt. Másrészt pedig, ezekért a szerződésekért papíron nem Pokorni Zoltán, Hegyvidék volt fideszes polgármestere a felelős, hanem az önkormányzat, így az esetleges büntetést is nekik kéne kiperkálni.

Egy néző hozzászólásban felvetette, hogy Kovács Gergelynek korábbi képviselői múltja miatt tudnia kellett, hogyan működik a rendszer. A politikus erre azonban azt válaszolta,

polgármesterként az első dolog, amire rájött, hogy mennyire nem volt képben semmivel képviselőként, így például azzal, hogyan tud lopni egy polgármester.

Emlékeztetett, hogy a Transparency Internationalt bízták meg a korábbi korrupciógyanús ügyek feltárásával. A Transparency azonban csak a polgármester által kijelölt ügyeket vizsgálhatja, az átvilágítási bizottság viszont szabad kezet kapott volna, hogy bárkitől bármit bekérjen. Kovács Gergely ugyan elismerte, hogy neki nem lenne baja egy átvilágítási bizottsággal, de jobban örülne, ha a képviselők inkább a saját kerületeikkel foglalkoznának.

A nyilvánosságot leginkább foglalkoztató nézői kérdésre, miszerint miért tört ki belőle egy „yes”, amikor látta, hogy a javaslatot sikeresen leszavazták, elég érdekes választ adott. Arról kezdett ugyanis beszélni, hogy Visi Piroska, az átvilágítási bizottságról szóló javaslatot benyújtó egyik kutyapárti képviselő éket akart verni a frakcióba, és egymásnak akarta ugrasztani a képviselőket. Ezért ő nagyon ideges volt.

A dokumentumfilmből az is kiderült, hogy Kovács Gergely leállította az átvilágítással és a fideszes korrupciók feltárásával megbízott Balla Juditot, tette ezt ráadásul két nappal azután, hogy Tiborcz Istvánnal találkozott. A polgármester szerda esti bejelentkezésében azt állította, hogy semmi köze nem volt a két dolognak egymáshoz, és számára csak utólag derült ki, amikor megnézte a naptárát, hogy két nap volt a két esemény között. A filmben egyébként arról beszél Kocsis Borbála hegyvidéki önkormányzati képviselő, hogy nem látták Kovács Gergely megosztott naptárában a Tiborczcal való találkozót, a polgármester szerint azonban benne van.

A kétfarkúak társelnöke arra is kitért, hogy Balla Juditot leginkább azért bocsátotta el, mert fél év alatt egy ügyet sikerült csak feltárnia, de az sem az ő érdeme volt. A Tiborcz Istvánnal való megbeszélésén pedig a kerület fejlesztéséről tárgyaltak, és egyébként más nagyvállalkozókkal is találkozott, például Csányi Sándorral. A polgármester elmondta, hogy – ellentétben Nagy Dávid listavezető korábbi állításával – a Tiborcz Istvánnal folytatott megbeszélésen nem volt ott Döme Zsuzsanna, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt másik társelnöke, Ferencváros alpolgármestere.

Az életben nem loptam el semmit a párttól – mondta a Kovács Gergely az élő közvetítésben. Kifejtette, hogy a 10 milliós pénztári hiány oka, hogy a számlák elkallódtak, de mindet visszafizették. Erről egyébként Nagy Dávid már hétfőn részletesen beszélt a Partizán stúdiójában.

Kovács Gergely sokszor személyes, belső konfliktusokat felidézve beszélt a korábbi párttagok állításairól, és elbocsátásuknak okairól is. Azt azonban elismerte, hogy hibázott, amikor Sebő Ferencet kirúgta a pártból, hiszen nem adott esélyt neki arra, hogy megbeszéljék a történteket.

– Vagyunk végig, csá 

– köszönt el az érdeklődőktől a társelnök az adás végén némileg elérzékenyülve.

Sokat elárul az is, hogy Magyarországon négyszer annyian dolgoznak, mint Szlovákiában.