Országos Mentőszolgálat;Nádudvar;mentőállomás;Bodó Sándor;

Képünk illusztráció

Hiába avatták fel már két éve, továbbra sem működik a nádudvari mentőállomás

Ahhoz, hogy átminősítsék, és 24 órás mentőszolgálat működjön a városban, az Országos Mentőszolgálat szerint még mindig nem adottak a műszaki feltételek.

Lassan két éve nem sikerül elintézni, hogy mentőállomás legyen Nádudvaron, holott az épületet már a 2024-es önkormányzati választási kampányhajrában mentőállomásként avatta fel Bodó Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője – írja a 24.hu.

A portál felidézi, a kormánypárti politikus – aki az idén negyedszer indul el a Hajdúszoboszló központú egyéni választókerületben – személyesen vágta át a nemzeti színű szalagot az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) regionális igazgatója és Maczik Erika polgármester jelenlétében.

Az önkormányzat előzőleg 30 millió forintot költött az épületre abból a célból, hogy a naponta csak 12 órán át működő mentési pontból valódi mentőállomás legyen. A korábban független Maczik Erikát 2024 júniusában fideszes jelöltként újraválasztották, ám a 24 órás mentőállomás csak kampányígéret maradt.

A 2017-ben megnyitott úgynevezett mentési ponton így továbbra is csak napi tizenkét órás szolgálatot látnak el a püspökladányi mentőállomás munkatársai, azonban

ha éjszaka történik baj Nádudvaron, nincs helyben mentős segítség a 8000 lakosú fős, ipari létesítményekkel is rendelkező kisvárosban.

A nádudvari mentőállomás ügyét a sebész főorvosként dolgozó megyei önkormányzati képviselő, Kerekes László karolta fel. A Debreciner szerint a képviselő tavaly novemberben személyesen egyeztetett a nádudvari önkormányzattal. Kerekes felidézte, az önkormányzat akkor úgy látta, hogy már minden előírást teljesítettek, ám az OMSZ egy közérdekű adatigénylésre válaszolva megerősítette, hogy a város és a mentőszolgálat között továbbra sincs hatályos megállapodás mentőállomás létesítéséről. A momentumos orvos-képviselő az egészségügyi államtitkársággal is kapcsolatba lépett, ahol úgy fogalmaztak,

még van néhány olyan műszaki és építészeti fejlesztési igény, amely a mentőállomási minimumfeltételek megteremtéséhez szükséges.

Kerekes ezután újra megkereste a mentőszolgálatot. Csató Gábor főigazgató közölte, a helyszín állapotának vizsgálata során több olyan műszaki és infrastrukturális hiányosság merült fel, melyek a működési engedély kiadását jelenleg akadályozzák. Tájékoztatása szerint az épületben

  • hiányzik a megfelelő gyengeáramú infrastruktúra, beleértve a védett hálózat meglétét,

  • nem alakítottak ki fertőtlenítő helyiséget,

  • nincs veszélyeshulladék-tároló,

  • sem az előírásoknak megfelelő öltöző,

  • de jelentkeztek kivitelezési hiányosságok is, például szétnyíló parketta és egymásra nyíló ajtók.

Hogy a 2024-es kampányidőszakban „mentőállomásként” felavatott létesítménynek még beadott engedélykérelme sincs, az Kerekes szerint az OMSZ-szel folytatott levelezéséből derült ki. A képviselő elmondta, az engedélyezési eljárása a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hatásköre, ám ez a gyakorlatban addig nem indulhat el, amíg az OMSZ és az önkormányzat meg nem egyezik a részletkérdésekről. – Nyilván nem egyszerűen a hely kialakításáról szól a történet, hanem arról, hogy a megfelelő kapacitást ehhez hozzá kell rendelni – mentőben és személyzetben egyaránt. Azt pedig valakinek finanszírozni kell – vélekedett.

A 24.hu megkeresésére

  • Bodó Sándor országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, „a műszaki egyeztetések zajlanak, megmondom őszintén, haladhatnánk jobban ebben a dologban”. Hangsúlyozta, hogy jelenleg is van, aki ellássa a mentési feladatokat a településen, és a mentő a közeli Hajdúszoboszlóról is biztosított. Szerinte az ügyben három szereplő – az önkormányzat, a megyei mentőszolgálat és az OMSZ műszaki szakemberei – keresi a megoldást, a cél pedig továbbra is az, hogy legyen mentőállomás Nádudvaron.

  • az OMSZ közölte, korábban a mentőállomássá történő átminősítéstől függetlenül javaslatot tett arra, hogy a jelenlegi 12 órás működés helyett 24 órás üzemeltetésére álljon át a mentési pont, amelynek működtetési költségeit a jövőbeni mentőállomáshoz hasonlóan az Országos Mentőszolgálat biztosítja. Ez áthidaló megoldás lehetett volna arra az esetre, ha a nádudvari önkormányzat nem pótolná a mentőállomássá nyilvánításhoz támasztott követelményekben tapasztalt hiányosságokat. Az önkormányzat azonban nem fogadta el a javaslatot.

  • az OMSZ beszámolt arról is: egy tavaly októberi egyeztetés értelmében a tervdokumentáció javítását az önkormányzat kezdeményezi annak érdekében, hogy a műszaki és funkcionális szempontok is megfelelően érvényesüljenek. Ennek állásáról továbbra sem kaptak információt.

  • Maczik Erika polgármester – arról, miként értékeli, hogy az OMSZ közlése szerint azért nem tudtak megállapodni az önkormányzattal a mentőállomássá alakításról, mert ennek a minimális műszaki feltételei nem adottak – közölte, „magam is meglepődve olvastam az OMSZ nyilatkozatát. Talán szerencsés lett volna a nyilatkozattétel előtt felvenni az önkormányzattal a kapcsolatot, és akár személyesen meggyőződni a valóságról”.

  • a polgármester azt mondta, „az önkormányzat továbbra is nyitott a továbblépésre. A mi szándékunk világos: mentőállomást szeretnénk Nádudvarra. Úgy vélem, hogy részükről az irányunkba több alkalommal nyilvánosan kifejezett biztatások után az Országos Mentőszolgálatnak kellene egyértelmű nyilatkozatot tenni arról, hogy valóban szándékában áll-e a sürgősségi betegellátás továbbfejlesztése a településünkön”.

  • az egészségügyért felelős államtitkárság egyelőre nem válaszolt.

Ha szoros lesz a verseny, akkor veszít jelentőségéből az úgynevezett győzteskompenzáció, ami pedig három kétharmadot hozott a Fidesznek – hangsúlyozta László Róbert választási szakértő és Tóka Gábor politikatudós.