Fidesz;ünnep;békemenet;számháború;Magyar Péter;Tisza Párt;nemzeti menet;

Magyar Péternek leírták, hogy akár félmillióan is lehettek a Nemzeti Meneten

A Tisza Párt alternatív szavazatösszesítést készít a parlamenti választás napján.

Mindenki látja, akinek van szeme, hogy Magyarországon ki a többség – intézte el vasárnap esti sajtótájékoztatóján a Tisza Párt elnöke azokat a becsléseket, amelyeket a Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tárcája által felügyelt Magyar Turisztika Ügynökség adott ki a két március 15-i ünnepi rendezvény, fideszes Békemenet, illetve a Magyar Péter által meghirdetett Nemzeti Menet résztvevőinek a számáról. E szerint a Békemenetre 180 ezren, a Nemzeti Menetere 150 ezren mentek el, amire Magyar Péter úgy reagált, meghagyja „kis színesnek” ezt. – Nekem többen írtak, akik tömegbecsléssel foglalkoznak, volt rendőrkapitányok és más szakemberek, körülbelül félmillió ember vett részt a Tisza Párt rendezvényén – állította az ellenzéki politikus. A Nemzeti Menetet egyébként kihozták 200 millió forintos költségvetésből, 2000 önkéntesük dolgozott rajta.

A sajtótájékoztatón Magyar Péter lerázta magáról az ukránpártiság vádját, mondván, „unalmas, gáz, méltatlan”, hogy Orbán Viktor szerint bizonyíték van arra, a Tisza Pártot Ukrajna finanszírozza. Azt hülyeségnek tartja, hogy a 2026. április 12-i parlamenti választás Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij között kellene dönteni. – Elhiszi valaki, hogy Magyarországon az emberek Volodimir Zelenszkijről, egy négy éve háborúban álló ország elnökéről szavaznak – tette fel a Fidesz új kedvenc szólamáról szóló költői kérdést. Ha a Tisza Párt győz április 12-én, az ő első miniszterelnöki útja Varsóba, aztán Bécsbe, illetve Berlibe vezetne. Az utóbbi oka az, hogy az Európai Unióval politikai megállapodást kell kótni. 

Ami magát a parlamenti választást illeti, Magyar Péter elárulta, hogy a Tisza Pártnak mind a 10 500 szavazókörbe küld három embert, egy kint lesz terepen, a másik kettő bent, csak a kettejük közül az egyik kimegy a mozgóurnával, ahova kell, idősotthonokba, kórházakba vagy börtönökbe is. – Ez fontos, mert itt történtek nagyon nagy számban csalások, kitöltötték az idősek vagy a betegek helyett a szavazólapokat. (..) Pontosan tudjuk, kik szervezik a láncszavazásokat, kik osztják el a Fidesztől kapott lóvét, több milliárd forint készpénzt. Ez területenként, ötvenmillióként van leosztva. 2022-ben 20 ezer forint volt egy szavazat, most már 50 ezer forint az orbáni infláció miatt. Mi ott leszünk. Mindent rögzítünk – ígérte.

A Tisza Párt készít egy alternatív szavazatösszesítést is – árulta el egy kérdésre –, de ennek az eredményét csak akkor hozzák nyilvánosságra, ha van eltérés a NVI által közölt adatoktól. Belső méréseik szerint 50 olyan országos egyéni választókerület van, ahol hibahatár felett vezetnek a Fidesz előtt, 30 másikban az előnyük kisebb vagy hibahatáron belüli, a fennmaradó 26 körzetben pedig 3-6 szàzalékpontnyi hátrányban vannak

A Tisza Párt elnökének a fő üzenete a nemzetegyesítés volt, azt hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor az, aki a feszültséget szítja – állítja az elemző.  Sok múlik a fiatalokon.