Samsung gyár;Magyar Péter;Tisza Párt;Samsung SDI;

Magyar Péter a Gödön 2024. május 18-án.

Magyar Péter: A gödi akkumulátorgyárból rendszeresen elrejtették a veszélyes anyagokat a katasztrófavédelmi ellenőrzések elől

Gödön és Pest megye több településén a szabálytalanságok nemcsak a gyár dolgozóit, hanem több tízezer környékbeli lakos egészségét is veszélyeztették. Mindez nem történhetett volna meg a hatóságok és a politikai vezetők tudta nélkül – állítja a Tisza Párt elnöke. 

Csütörtökön Magyar Péter közzétette az első részt abból a sorozatából, amelyben ígérete szerint bemutatja a Samsung SDI gödi akkumulátorgyárában tapasztalt szabálytalanságokat. A Tisza Párt elnöke szerint amit a gyárban történtekről eddig tudunk, az csak a jéghegy csúcsa. 

A videóban arról beszélt, vezetők, környezetvédelmi szakemberek és szállítmányozók is jelentkeztek náluk, hogy elmondják, milyen szabálytalanságokat tapasztaltak az akkumulátorgyár működése során. Az első videóban egy férfi szólal meg, aki a gödi gyár egyik dél-koreai alvállalkozójának, egy bizonyos GV Europe-nak a szállítmányozóként dolgozott 2019 óta. A Tiborként bemutatott illető nevét megváltoztatták és az arcát kitakarták a védelme érdekében.

Magyar Péter elmondása szerint Tibornak és cégének többek között az volt a feladata, hogy a Samsung gyárából katasztrófavédelmi ellenőrzés idejére külső, jellemzően Pest megyei raktárakba szállítsák el a rendkívül veszélyes alapanyagokat, más termékeket, hogy „papíron minden rendben legyen”. A Tisza Párt elnöke azt mondta, erről a szállítmányozó beszámolója mellett dokumentumok, írásos bizonyítékok is rendelkezésre állnak.

A videóban elhangzott, hogy a közpénzből támogatott gödi gyárból évente több alkalommal is, akár 50 kamionnyi, esetenként több mint ezer tonnányi emberi egészségre rendkívül veszélyes, rákkeltő, maró és tűzveszélyes anyagot vittek ki engedély nélküli külső raktárakba, hogy ne legyen probléma az ellenőrzések során. A Tisza állítása szerint Gödön és Pest megye több településén a szabálytalanságok a gyár dolgozói mellett több tízezer környékbeli lakos egészségét is veszélyeztették.

Tibor arról beszélt, hogy a Samsung SDI a törvényes mennyiség meghaladása miatt az akkugyárban már nem tárolható veszélyes anyagokat Vácon, Kistarcsán, Gödöllőn, Vecsésen, Dunaharasztiban és Biatorbágyon található raktárakban helyzete el. 

„Közpénzből támogatott gyár működött úgy, hogy közben veszélyes anyagokat titkoltak el és dolgozókat és a környéken lakókat tettek ki egészségügyi kockázatnak. A selejtes akkumulátorokat sokszor védőfelszerelés nélkül semmisítették meg: ez súlyos munkavédelmi visszaélés. Holnap folytatjuk a gödi üzemen belüli rendkívül súlyos szabálytalanságok feltárásával” – közölte. 

A pártelnök arról beszélt, „pontosan tudjuk, hogy ezek a szabálytalanságok, a munkásoknak, a környéken élők egészségének a veszélyeztetése nem történhetett volna meg a hatóságok és a politikai vezetés tudta, vagy aktív közreműködése nélkül”.

18 százalék pedig nem tudott választani kettejük közül. A bizonytalanok körében a Tisza Párt elnöke a népszerűbb.