pszichiátria;állásfoglalás;Magyar Orvosi Kamara;Nyírő Gyula Kórház;

Már több mint 500 pszichiáter követeli, hogy ne Ézsi Robin vezesse az ország kulcsfontosságú pszichiátriáját

Az Orbán-kormány bizalma mindeddig töretlennek tűnik irányába.

Az alábbiakban adunk teret annak a szolidaritási nyilatkozatnak, amelyet a magyar lakosság pszichiátriai ellátását végző orvosok jelentős része, 509 fő írt alá néhány nap leforgása alatt - olvasható a Magyar Orvosi Kamara (MOK) honlapján közzétett közleményben.

Mint írják, a kezdeményezés a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben (Nyírő OPAI) kialakult krízishelyzet és az ott dolgozó pszichiáterek tiltakozása, valamint a budapesti pszichiáterek önként vállalt ügyeleti többletmunkájának felmondása nyomán bontakozott ki. Az aláírók az ország minden régióját és az ellátórendszer teljes spektrumát képviselik: rezidensektől osztályvezetőkön és professzorokon át, magánrendelést folytató kollégáktól az akut osztályokon dolgozókig, kisvárosi szakrendelőktől az egyetemi centrumokig - jelezte az orvosi kamara, amely azt is rögzítette, a kezdeményezés azt fejezi ki, hogy a pszichiátriai szakma széles köre személyes felelősséget érez az ellátás biztonságáért, és támogatja a budapesti kollégák által megfogalmazott, a fenntartható működést szolgáló célokat. Ezért arra kérik a döntéshozókat, hogy tegyék meg a szakma által jelzett lépéseket a magyar lakosság pszichiátriai ellátásának biztonsága érdekében.

A Szolidaritási nyilatkozat a budapesti pszichiáterek szakmai fellépése mellett címet viselő állásfoglalást aláíró 509 pszichiáter a dokumentum szerint szolidaritását fejezi ki a budapesti kórházak ügyeleti ellátásában részt vevő kollégákkal, akik 2026. február 17-én közzétett nyilatkozatukban felhívták a figyelmet: a fővárosi pszichiátriai ellátás működőképességének fenntartása sürgős beavatkozást igényel, 2026. március 31-i hatállyal pedig megszüntetik az önként vállalt többletmunkát az ügyeleti ellátásban.

Az aláírók elvárása a következő:

  • a Nyírő Gyula OPAI élére a szakmából érkező megbízott főigazgatót nevezzenek ki;

  • biztosítsák a szakorvosi jelenlétet valamennyi pszichiátriai ügyeleten;

  • erősítsék meg a budapesti pszichiátriai ellátórendszert strukturálisan és infrastrukturálisan.

Amint azt a Népszava is megírta, a Nyírőt 2024 óta vezető, üzemorvos végzettségű Ézsi Robin korábban a Nimród Életbölcseleti Akadémián tevékenykedett, amelynek védjegyét is ő maga jegyezte be 2009-ben. A Magyar Hírlap akkori cikke szerint „az asztrológia, a mágia, a transzperszonális pszichológia és az anatómia segítségével olyan tudást nyújt a diákoknak, amellyel magasabb szintre juthatnak az életvezetés és az önismeret” területén. Ézsi Robin a lapnak akkor azt mondta: – Az akadémiára bárki jelentkezhet, aki elmúlt tizennyolc éves. A felvétel feltétele egy néhány perces alkalmassági beszélgetés, amelyből kiderül, hogy a leendő diák mennyire nyitott egy magasabb szintű tudás befogadására. A Nimród Életbölcseleti Akadémia előtt Ézsi Robin a MANTRA szabadegyetemmel, egy „alternatív gondolkodást tanító” intézménnyel volt kapcsolatban, ahol asztrológiát, ezoterikát, számmisztikát és extrapszichológiát tanítottak.

Az OKFŐ nyilvántartása szerint az általános orvosi kart Ézsi Robin 1998-ban végezte el, üzemorvos pedig 2014-ben lett, vagyis mágus tevékenysége a kettő közötti időszakra datálható.

Az 509 tiltakozó pszichiáter meggyőződése, hogy az önként vállalt többletmunka visszamondása a szakmai felelősségből fakadó, a betegellátás fenntarthatóságát védő döntés. „A pszichiátriai ellátás krízisét nemcsak a fővárosi osztályokon, hanem ambulanciákon, gondozókban, vidéki ellátóhelyeken is nap mint nap megtapasztaljuk. A tartós létszámhiány, az infrastrukturális elmaradások és a szakmai párbeszéd elégtelensége rendszerszintű problémát jelez” - figyelmeztettek, hozzátéve, a nyilatkozat aláírásával a budapesti kollégák felelős szakmai fellépése melletti kiállásukat fejezik ki, egyben hangsúlyozzák, hogy a pszichiátriai ellátás stabilitása országos jelentőségű, közérdekű szakpolitikai kérdés.

A nyilatkozat aláírói névvel és munkahelyük feltüntetésével vállalták álláspontjukat, amely itt tekinthető meg.

A gödi akkugyár ügye volt a központi témája az Orbán Viktor beszédére reagáló ellenzéki felszólalásoknak hétfőn a parlament tavaszi ülésszakának első napján.