Visszautasította a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője a Tisza Párt egyházat ért, általa agresszívnek tartott támadását.
Rétvári Bence egy hétfő reggeli Facebook-posztban azt írta, szerinte az úgynevezett „Tisza-propaganda” rárontott a katolikus egyházra, amiért ki merték mondani, hogy az ukrajnai háború tengernyi emberi szenvedést, személyes tragédiát és értelmetlen pusztítást okoz, ezért az egyház a kárpátaljaiaknak gyűjt idén nagyböjtben. A belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint „elképesztő zsigeri gyűlölet ömlik a Tiszás politikusokból és a Tisza házi lapjából, a kontroll.hu-ból”. Az ok, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelét olvasták fel a templomokban, ahogy azt rendszeresen szokás. Ebben a püspökök a háború borzalmairól írtak teljesen személyes, emberi, együttérző hangon. Nem pátosszal, nem elvontan, hanem úgy, ahogy az sajnos nap mint nap megtörténik a szomszédunkban - fejtegette.
A kormánypárti politikus szerint „kijött a régi balos mély egyházgyűlölet a Tisza Pártból”, nekik ennyi is elég, hogy gyalázzák és támadják az egyházat. Ők mindenkit teljes erőből megtámadnak, aki nem ért velük egyet, aki a háború borzalmairól beszélni mer - magyarázta.
Saját választókerületi tapasztalatairól beszámolva azt írta,
„egész egyszerűen tagadják a háború veszélyét. Ők a laposföld-hívők vakhitével rendelkező háborútagadók (...) felháborodnak és vagdalkoznak, mert az egyház a háborúban a családtagjukat elvesztők mellé áll. Ez szerintük ugyanis már propaganda. Van az ilyen Tiszásokban egy szemernyi emberség?”
Kijelentette, az egyház és a kormány gondolatai a valósághoz hasonlítanak, nem pedig egymáshoz. „A Tisza Párt szakadt el a valóságtól, a Tisza gondolkodása embertelen és életellenes, amikor Münchenben újra beálltak a háborúpártiak közé” - vélekedett Rétvári Bence, aki szerint „kijött a Tisza természete. Ugyanolyan zsigeri egyházgyűlölők, mint a DK-sok”.
Posztját azzal zárta, hogy „kétezer éve sokan próbáltak már beleharapni az egyházba, de előbb-utóbb mindenkinek beletört a foga”.

