Letaglózó hírről számolt be a Magyar Atlétikai Szövetség: 27 éves korában elhunyt Soltész Gréta, magyar válogatott gátfutó és távolugró. Az atléta korosztályos válogatottként ifjúsági olimpián (EYOF) vett részt, hat és fél éve rákot diagnosztizáltak nála, szervezete mintegy 120 kemoterápiás kezelés után feladta a harcot.
Az atlétikai szövetség honlapján volt edzője, Spák József emlékezett meg róla. Eszerint kivételes tehetség volt: mindössze 12 évesen nyerte első országos bajnoki címét, megnyerte a III. korcsoportos lány távolugrást, és 60 méteren is dobogóra állhatott Sorok Klaudia és Földvári Evelin mögött. „Ugyanebben az évben az akkor 150 centiméter magas kislány 553-at ugrott távolban, 8.08-at futott 60 méteren, egy terematlétikai versenyen beugróként „ollózott” 146 centit magasban – és mivel a mezei futáson is kötelező volt részt venni, hát természetesen azt is megnyerte” - írta az edző.
Soltész Gréta később az ifjúsági olimpián is részt vett, majd a tanulásra helyezte a hangsúlyt. Spák József szerint ott is a maximumot hozta, első egyetemi éve alatt derült ki, hogy beteg.
„Hat és fél éven át küzdött. Mi történt ez alatt a hat és fél év alatt? Kapott körülbelül 120 (!) kemoterápiás kezelést, átesett több műtéten, mégis: megszerezte a diplomát jeles minősítéssel és dékáni dicsérettel. Két nyelvvizsgát tett, szakmai versenyeken vett részt. Elvégezte a kulturális rendezvényszervezői tanfolyamot, egy szépírás-kurzust, majd egy műszempilla-építő tanfolyamot is, mert a külsejére mindig sokat adott. Már nagybeteg volt, amikor sikeresen részt vett a MOB Fiatal Sportszervezők Programjában. Mindezt úgy, hogy közben folyamatosan dolgozott, nélkülözhetetlen rendezvényszervezőként” - idézte fel a volt edző.
Szpák József felidézte Soltész Gréta egyik, egyik utolsó mondatát, amelyet édesanyjának mondott egy közös utazásuk alkalmával: „Látod, anya, az élet nem kegyes, nem könnyű… de látod, milyen szép?”
Az edző ennek nyomán azt írta: „Amikor úgy érezzük, hogy túl sok, hogy nehéz, hogy kibírhatatlan… jusson eszünkbe Gréti. Vegyünk egy mély levegőt, fogadjuk el, hogy „nem kegyes, nem könnyű” – és menjünk tovább még nagyobb elszántsággal. Ő ezt várja tőlünk. És olyankor mosolyog.”
