Az iráni elnöki hivatal honlapján vasárnap közzétették annak a 2986 embernek a nevét, aki az utóbbi hetekben erőszakba torkollt utcai tömegtüntetéseken vesztette életét.
Maszúd Peszeskján elnök hivatala szerint a listán civilek és a biztonsági erők tagjai is szerepelnek. A neveket az elnök utasítására az iráni igazságügyi orvostani intézet adatai alapján állították össze.
A hivatal azt is közölte, hogy
a halálos áldozatok számát jelenleg 3117-re teszik, vagyis 131 holttestet még nem azonosítottak, és pótlólagos listát fognak közzétenni, amint az összes áldozatot azonosították.
Peszeskján hivatalának közleménye azt is hangsúlyozta, hogy elkötelezettek az átláthatóság és az elszámoltathatóság mellett.
Regionális háborút helyezett kilátásba az iráni ajatollah, ha az Egyesült Államok csapást mér országáraAz elnökség sajtóosztálya szerdán jelentette be, hogy hamarosan közzéteszik az összes áldozat nevét, amivel „egyértelmű válaszokat adnak majd a kitalációkra és az adatmanipulációra”.
Az iráni hatóságok már múlt héten közölték, hogy legkevesebb 3117 ember vesztette életét a tüntetések nyomán kibontakozott zavargásokban. A hivatalos adatok szerint 2427 áldozat „ártatlan civil vagy a biztonsági erők tagja" volt, 619 további személyt pedig „szervezett terrorista elemként” tartanak számon.
Az Egyesült Államokban működő HRANA aktivistaszervezet szerint Iránban a 6700-at is meghaladja a halottak száma, akik többségükben tüntetők voltak.
Hatezer fölé nőtt az iráni tüntetések halálos áldozatainak számaTovábbra is Iránon tartja szemét Donald Trump
